Dollármilliárdokat hagyhatott tőzsdei bevezetésekor az asztalon az idei év egyik legjobban várt IPO-jának főszereplője, a Figma, mely 1,2 milliárd dollárt gyűjtött a befektetőktől a folyamat során, miután a bevezetési ára részvényenként 33 dollár volt.
A kereskedés azonban a dizájn- és kollaboratív szoftvereket gyártó cég papírjaival a 33 dolláros árfolyam több mint háromszorosán, 95–100 dollár között indulhat a Bloomberg információi szerint. A vállalat a bevezetés során 12,47 millió részvényt dobott piacra, miközben korábbi befektetői, az Index Ventures, a Greylock Partners és a Kleiner Perkins további 24,46 millió részvénytől vált meg.
A 33 dolláros bevezetési ár 16,1 milliárd dollárra értékeli a céget, ám ha számolunk a dolgozói opciókkal és a korlátozott részvényekkel is, akkor a cég a 33 dolláros árfolyam mellett 18,5 milliárd dolláros teljes hígított értéket képvisel. Ha pedig ehhez Dylan Field vezérigazgató további feltételekhez kötött részvényeit is hozzáadjuk, a cég értéke már közel 19 milliárd dollár.
Azonban ez a kereskedés megnyitását követően várhatóan jóval magasabbra ugrik, jócskán felülmúlva azt az összeget, amit az Adobe 2023-ban fizetett volna a cégért egy végül meghiúsult tranzakció keretében.
A cég listázása iránt óriási volt az érdeklődés,
az elérhető részvényekre több mint negyvenszeres volt a túljelentkezés, így a résztvevők több mint felének egyáltalán nem jutott,
ami nem is csoda, hiszen ez az első nagy szoftvercéget érintő tőzsdei bevezetés a SailPoint februári debütálása óta.
A cég előfizetéses rendszerben kínál többféle megoldást, és 2023 óta lehetővé teszi a kollaborációt is, nemrég pedig mesterségesintelligencia-technológiát is beépített az eszközei közé. A cég emellett rendkívüli sebességgel nő, az első negyedév bevétele 46 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. A tőzsdei bevezetés pedig további lendületet adhat a felhasználói bázis, a bevételek és a nyereség növekedésének.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.