közös jelölt

Mesterházy a szövetségről: Szeretnénk Orbánt elzavarni a csudába

A szocialista párt választmánya egyhangúlag jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodását. Az MSZP nem köt együttműködést a a Demokratikus Koalícióval, a Liberálisokkal és a Magyar Szociáldemokraták Pártjával. Az Együtt-PM szerint az MSZP választmányának döntésével létrejött az ellenzéki szövetség, amellyel valódi esély nyílhat nemcsak a 2014-es kormányváltásra, hanem az azt követő jó kormányzásra is. A Fidesz szerint a baloldali megállapodás semmi jót nem jelent az embereknek.
2013.09.14. 15:20 Olvasási idő: 0 perc

Miként nem szerezhet kétharmados győzelmet a Fidesz?

Csak az MSZP, az SZDSZ, az LMP és az MDF részleges, 30-50 egyéni kerületre korlátozódó közös jelöltállítása adhat esélyt arra, hogy a Fidesz egyedül ne szerezzen kétharmados győzelmet, vagyis alkotmánymódosításra is alkalmas parlamenti többséget – áll a Republikon Intézet legújabb elemzésében.
2010.01.14. 11:32 Olvasási idő: 0 perc

Felbolydultak a pártok - Bokros ajánlkozik miniszterelnöknek

Gyurcsány Ferenc lemondási szándéka alaposan felpezsdítette a pártok hétvégi aktivitását. Bokros Lajos pedig kormányfő lenne.
2009.03.21. 13:12 Olvasási idő: 0 perc