reklámkampány

Idén ismét bővülhet a rádiós reklámpiac

naponta rádiót hallgatók száma 2014-től emelkedik, és ez a tendencia kedvez a rádiós reklámpiacnak is, amely az RSH várakozása szerint 2018-ban bővülhet.
2018.01.15. 10:13 Olvasási idő: 0 perc

Hárommilliárd forint feletti bírságot szabott ki az első félévben a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első félévben 41 ügyet zárt le, ezek között a fogyasztóvédelmi jellegű ügyek voltak túlsúlyban, a kiszabott bírság pedig 3,2 milliárd forintot tett ki - közölte a versenyhatóság az MTI-vel. Továbbra is sok jelzés érkezett az egészségre ható készítmények, az étrend kiegészítők, a fogyasztói csoportok megtévesztő hirdetései, valamint az üdülési jogok értékesítésével kapcsolatban.
2014.07.26. 10:52 Olvasási idő: 0 perc

Mekkora a kár karambol esetén? Itt az új kalkulátor

Egy 120 kilométeres sebességgel, frontálisan ütköző autó úgy törik össze mintha 55 méter magasból dobták volna le. Ezt szemlélteti az a zuhanás kalkulátor, amely a CLB.hu oldalán működik. A cég ezzel a speciális számítógépes programmal az autók lehetséges összetörését, baleseteket szimulál, s a sérülékenységre, az esendőségre, az óvatosságra hívja fel a figyelmet.
2010.11.22. 10:30 Olvasási idő: 0 perc

Reklámkampányt indít a jubiláló Coca-Cola

Július elsejétől reklámkampányt indít a Coca-Cola Magyarország Kft. a fő termékének számító Coca-Cola üdítőital további hazai népszerűsítésére.
2008.06.17. 13:07 Olvasási idő: 0 perc