BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén ismét bővülhet a rádiós reklámpiac

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
naponta rádiót hallgatók száma 2014-től emelkedik, és ez a tendencia kedvez a rádiós reklámpiacnak is, amely az RSH várakozása szerint 2018-ban bővülhet.

Az előzetes adatok alapján a tervezettnek megfelelően 50 százalékkal nőtt az előző évhez képest a legnagyobb rádiós kereskedőház, a Radio Sales House (RSH) Kft. 2017-es árbevétele, és elérte a 4,5 milliárd forintot. Az RSH szerint a 2016-ban megszűnt országos rádió, a Class FM 2,5-3 milliárd forintra becsült kereskedelmi bevételének nagyobb része tavaly a piacon maradt, melyből az RSH portfóliója közel 2 milliárd forint bevételt realizált.

Budapest 20151216 Trend FM (volt Gazdasági Rádió) illusztrációk
Forrás: MW Fotó: Szabó Miklós

Az RSH becslése szerint 2017-ben kismértékben bővült a reklámtorta is, elsősorban annak köszönhetően, hogy a vállalat összefogta a 2016 végére szétaprózódott rádiós szektort, ezáltal a piacon tudta tartani a korábbi országos adó kereskedelmi bevételének döntő részét.

A rádiós reklámpiacon 2017-ben a gyógyszeripari és a gépjármű-kereskedelmi országos kampányok részaránya nőtt a leginkább. Az RSH-n keresztül értékesített országos reklámkampányok között pedig az előző évhez képest a gépjármű, a kereskedelem, a bank és biztosítás valamint a gyógyszeripar megjelenése erősödött.

A naponta rádiót hallgatók száma 2014-től emelkedik, és ez a tendencia kedvez a rádiós reklámpiacnak is, amely az RSH várakozása szerint 2018-ban bővülhet.

A Radio Sales House értékesíti az MTVA országos lefedettségű rádióinak (Petőfi, Kossuth, Bartók, Dankó), továbbá a fővárosi vételkörzetű Sláger FM-nek valamint 53 regionális rádiónak a reklámidejét, ami azt jelenti, hogy a rádiót hallgató 15 év feletti lakosok több mint 70 százalékát az RSH portfólióján keresztül érhetik el a hirdetők.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.