Karl Nehammer osztrák kancellár a készpénzhasználat jogának alkotmányba foglalása mellett foglalt állást pénteken az osztrák médiának adott nyilatkozatában. Nehammer szerint a hagyományos fizetőeszköz használatának alkotmányba foglalása nagyon fontos az osztrák embereknek – köztük neki –, ezért felkérte Magnus Brunner pénzügyminisztert, hogy dolgozzon ki javaslatot a bankokkal szeptemberben tartandó találkozó előtt a tervezetről – jelentette az APA osztrák hírügynökség.

Interview with Austrian Chancellor Karl Nehammer
Fotó: Georg Hochmut / AFP

A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) évek óta szorgalmazza az elképzelés megvalósítását, és most élesen bírálta a konzervatív Nehammert, amiért változtatott eddigi álláspontján. Annak ellenére, hogy az Osztrák Nemzeti Bank többször is deklarálta, hogy nem tervezi a készpénz megszüntetését, az FPÖ szerint veszélyben van a készpénzhasználat joga és a névtelen fizetés szabadsága. A konzervatívok eddig elutasították ezeket az érveket.

Nem szégyelli magát, hogy ötleteket lop a »gonosz és szélsőséges« FPÖ-től? Nincsenek értelmes önálló gondolatai?

– szegezte a kancellárnak kérdéseit közleményében Herbert Kickl, az FPÖ elnöke.

Betiltanák a készpénzt Ukrajnában

A kormány szerint erre leginkább a korrupció megfékezése miatt lenne szükség, ám a főbb indokok között a lakosság alacsony adózási kultúrája is szerepel.

A közvélemény-kutatások szerint a jövő ősszel véget érő parlamenti ciklusban egyértelműen az FPÖ áll az osztrák pártok népszerűségi listájának élén, utána az ellenzéki szociáldemokraták és a Nehammer-vezette, a baloldali Zöldekkel kétpárti koalíciót alkotó konzervatívok következnek.

Noha az osztrák alkotmány módosításához kétharmados parlamenti többségre van szükség, az FPÖ és a konzervatívok együttesen csak a mandátumok 55 százalékát ellenőrzik az alsóházban.

Az osztrákok az eurózóna leginkább készpénzkedvelő nemzetei közé tartoznak. 

Válság idején, például a koronavírus-járvány kitörésekor a bankokba rohantak, és készpénzt halmoztak fel otthon. Ausztriában sok turista döbbenten tapasztalja, hogy egyes éttermek és kávézók nem fogadják el a kártyás fizetést.