A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,71 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 51 134,63 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.    

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX csökkenésében közvetve az orosz-ukrán konfliktus is szerepet játszik, hiszen emiatt gyengült az OTP és a Richter kedden. A Mol és a Magyar Telekom ugyan jelentős mértékben, másfél százalék felett erősödött, de a nyitást követően nem sikerült fenntartani az emelkedést a BÉT-en, egész nap kedvezőtlen volt a hangulat tette hozzá Varga Zoltán.    

  • A Mol 40 forinttal, 1,53 százalékkal 2660 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,17 százalékkal 16 940 forintra csökkent, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,32 százalékkal 422 forintra nőtt, forgalma 154,0 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,68 százalékkal 8175 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 4168,17 ponton zárt kedden, ez 9,72 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.