Hétfőn ünnepélyes keretek között is megnyílt az Autograph Collection Hotels – amely a Marriott Bonvoy több mint 30 rendkívüli szállodamárkát magában foglaló globális portfóliójának része – új ékköve Magyarországon. A 35 ezer négyzetméter alapterületű, ötcsillagos Dorothea Hotel az V. kerületben található, nevét Mária Dorottya württembergi főhercegnőről, az 1800-as évek befolyásos közéleti személyiségéről kapta, aki férjével, Habsburg József nádorral jelentős kulturális és gazdasági fejlődést hozott Budapestnek. A tervezők hazánk „aranykorának” báját idézik meg a szállodában, amely egy páratlan belvárosi utazásra – ahol a múlt és a jelen finoman összefonódik – invitálja vendégeit.

Fotók: Vémi Zoltán/ Világgazdaság
Mekkora a Dorothea Hotel?
Budapest egyik legösszetettebb, többfunkciós ingatlanfejlesztésének részeként épült meg a felső kategóriás Hotel Dorothea, melyben 216 szoba, továbbá két, a szálloda által üzemeltetett étterem – egyikük a nagy, fedett belső udvarban –, illetve konferenciaközpont kapott helyet, maximálisan kiszolgálva ezzel a szálló- és helyi vendégek minden igényét is. A dunai és budai panorámás sky éttermét ráadásul nem más, mint a három Michelin-csillagos spanyol séf, Dani Garcia fogja üzemeltetni 2024 közepétől, Bibo és Aleli néven.
A Weber, Mahart és Münnich épületekből kialakított hotel teret biztosít a modern és újító formatervezésnek, amelyre jó példa a hatalmas üvegtetős átrium, amelyben az étterem mellett egy belső kertet is kialakítottak ki.
A wellness-kedvelőkre is gondoltak, a vendégek ugyanis a 650 négyzetméteren elterülő, úszómedencével, szaunával, gőzfürdővel és fitneszteremmel felszerelt spa-ban lazíthatnak. A földszinten található Anton’s Bar & Deli nappal amolyan kézműves kávézóként üzemel, este pedig pezsgő bárrá alakul át. Érdekesség, hogy a belső udvarban, az úgynevezett Pavilonban a vendégek egy burjánzó gyógy- és fűszernövényfalat láthatnak, melyek a koktélokban és ételekben is visszaköszönnek.
Hogyan néz ki az elnöki lakosztály?
A Dorothea koronaékszere egyértelműen a legfelső szinten található elnöki lakosztály, amely a leírás szerint egy olyan nyugodt menedék, ahol a dekorációnak köszönhetően az idő megszűnik.
- Az egy fő hálószobával,
- beépített szekrénnyel,
- saját fürdőszobával,
- infraszaunával,
- nappalival és étkezővel ellátott presidential suite-nek
- teljesen felszerelt konyhája van.
A részleg 270 fokos, a padlótól a mennyezetig érő ablakokkal és tágas, körbeölelő terasszal rendelkezik, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a városi panorámára. A balkonon jacuzzi és kényelmes ülőgarnitúra teszi teljessé a páratlan élményt.
Az ára 8000 euró (több mint 3 millió forint) éjszakánként. A cikk írásakor egy szoba 273 euróba (103 550 forint) került egy éjszakára a luxusszállodában.

Korábban III. Károlyt is szolgálta
„Körülbelül 160 fős személyzettel nyitottunk meg, a tervek szerint azonban ez a szám az idő előrehaladtával felmegy 220-230-ra. Szerencsére könnyen megtaláltuk a megfelelő embereket a kulcspozíciókra, részben annak köszönhetően, hogy többen már dolgoztak a Marriott Internationalnek és sokrétű tapasztalattal bírnak. Külföldi helyett helyi munkavállalókra összpontosítottunk a toborzáskor, de a Balaton elszívóhatása továbbra is érezhető volt, ez feladta nekünk a leckét. Külön öröm számomra, hogy sikerült magyarokat hazacsábítani, a spa-részlegünk élére például Ausztráliából »igazoltuk le« egy honfitársukat” – mondta a Világgazdaságnak az egykori Rhodesiában (a mai Zimbabwében) született, skót felmenőkkel rendelkező Cameron McNeillie szállodaigazgató, hozzátéve, 85 százalékban magyarok alkotják a Dorothea nemzetközi csapatát.
A szakember szerint ugyan egyre több ötcsillagos ingatlan található Budapesten, ám a folyamatos megújulás ebben a szegmensben alapelvárás, ezért a luxusüzletek terén például van hová fejlődnie a fővárosnak, és az állam törekvése a ferihegyi repülőtér visszavásárlására is hozhat elmozdulást pozitív irányba.

„A vendégeink nagy része Észak-Amerikából érkezik, de angol és európai – osztrák, holland, német, svájci – üzletembereket is megcélzunk. Izgalmas piacként tekintünk az arab, indiai, kínai ügyfelekre is. A diszkréció mindenesetre az első és egyik legfontosabb szempontunk, ezért nagy nevekkel nem hozakodnék elő, akiket szeretnénk a Dorothea Hotelben vendégül látni” – jegyezte meg McNeillie, aki korábban III. Károly brit királyt is szolgálta a skóciai Turnberry Hotelben.
Zsolnay-csempefal és Tombor Zoltán alkotásai
A tágas belső udvarban található recepcióhoz lépve egy látványos, hosszú, csepp alakú üvegcsillár fogadja a vendégeket, akik jobbra tekintve megpillanthatják a kék Zsolnay-csempefal mögött megbújó, teljes körűen restaurált műemléki lépcsőházat. A kortárs szobák berendezése lágy bézs- és narancssárga színű, amely gyönyörű kontrasztot kínál a sötét fapadlóval és a pávakék függönyökkel. Tombor Zoltán alkotásai mellett a szobák falain a József nádor által kezdeményezett, városi fejlesztéseket ábrázoló fotók is találhatók, amelyeken keresztül a látogatók betekintést nyerhetnek Budapest történelmi múltjába.
A BDPST Group fejlesztésében megvalósult szálloda építészeti koncepciójáért és belsőépítészetéért az olasz Lissoni&Partners felelt, a szálloda szakági terveit a TSPC készítette, a fejlesztés pedig a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósult meg.