BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkában a magyarok Irakban

Ténylegesen is bekapcsolódott a műveletekbe az iraki rendezésben részt vevő magyar alakulat az elmúlt napokban. A 300 fős egység kiszállítási költségeinek eloszlásáról a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) sikerült megállapodnia az amerikai hadsereggel, ám egyelőre még nem látni, pontosan mekkora összegbe fog kerülni a misszió.

Egy közel két tucat üres szállító járműből álló konvoj 50 kilométeren keresztül tartó biztosításával, majd egy konténereket és élelmiszereket szállító gépkocsioszlop védelmének ellátásával végrehajtotta első feladatát az iraki Al-Hillahban állomásozó magyar szállító zászlóalj, amelyet az alakulat a magyar honvédség helyszínre kiszállított páncélozott harcjárműveivel látott el. A kontingens augusztus utolsó napjaiban foglalta el állomáshelyét a Bagdadtól 50 kilométerre lévő településen, s - egyelőre - fél éven keresztül a lengyel parancsnokság alatt álló nemzetközi hadosztályban lát el szállítói és biztosítói feladatokat. A honvédség összesen 56 saját járművet szállíttatott ki Irakba, emellett az amerikai haderő további 148 különféle speciális szállító- és más eszközt bocsát a magyar kontingens rendelkezésére a helyszínen. A honvédség költségeit csökkenti, hogy az Egyesült Államok díjtalanul biztosította a magyar egységnek átadott járműveket, emellett vállalták, hogy a saját eszközök szállítási költségeinek egy részét is átvállalják. Ennek pontosításáról a közelmúltban sikerült megállapodni a feleknek, ám a részleteket, illetve az iraki misszió pontos finanszírozási igényét egyelőre nem tették közzé, mivel egyes tényezők, így az üzemeltetési költségek, továbbra is bizonytalanok. Mindenesetre a HM továbbra is azzal számol, hogy az iraki misszió költségei az idei évben 3 és 6 milliárd forint között lesznek. Az iraki részvételt nem számítva, a honvédelmi tárca az idén 22,5 milliárd forintot fordít külföldi feladatainak ellátására, amelynek nagy részét a többi békefenntartó akcióban való részvétel finanszírozására fordítják.

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok több európai országot arra kért, hogy további egységekkel segítsék az iraki rendezést, de a Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Magyarországra nem érkezett hasonló megkeresés. Ezzel szemben továbbra is nyitott kérdés, hogy az Egyesült Államok igénybe kívánja-e venni iraki rendőrök kiképzésére a taszári katonai bázist. Washington augusztus végén érdeklődött informálisan, hogy a magyar kormány hajlandó lenne-e hozzájárulni mintegy 28 ezer iraki rendőr kiképzésére a dunántúli bázison. Az amerikai haderő nem először használná kiképzésre a létesítményt, mivel az év elején közel száz iraki nemzetiségű civil alkalmazottat készítettek fel a közel-keleti országban folyó rendezésben való részvételre Taszáron. A kabinet egyelőre nem foglalt hivatalosan állást az ügyben, ám a felvetés mentőövet jelenthet a taszári bázisnak. A védelmi felülvizsgálat eredményeire támaszkodva ugyanis a HM a támaszpont bezárása mellett foglalt állást, ám az iraki rendőrök képzése esetén nem kerülne bezárásra a Kaposvár melletti bázis. Mindenesetre a megkérdezett illetékesek hozzátették, hogy hivatalos amerikai felkérés esetén a kormány garanciát kér az Egyesült Államoktól arra, hogy a kiképzés következtében ne növekedhessen a biztonsági kockázat Magyarországon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.