A haderőnél megkezdett újabb átszervezések és beszerzési programok döntően befolyásolják a magyarországi védelmi iparban érdekelt cégek helyzetét is. Körkérdésünkkel a megkeresett cégektől és szervezetektől arra kértünk választ, miként érik őket a változások, és milyen várakozásokkal tekintenek a jövő évre.
Kovács Géza Péter,
a Védelmi Ipari Szövetség elnöke
Az idei évre komoly kihatással volt a honvédségnél lefolytatott védelmi felülvizsgálat. Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy lezárásáig erőteljes lefékeződés volt érzékelhető a beszerzésekben, mivel a megrendelők nem akartak olyan termékeket megvásárolni, amelyekről később esetleg kiderülne, hogy nincs is rájuk szükség. Nagyjából augusztusig jellemezte ez a piacot, ugyanakkor az elmúlt egy-két hónapban meglódultak a beszerzések a honvédelmi tárca által továbbra is preferált területeken. Bízunk benne, hogy a fejlesztési irányok tisztázását követően végleg megszűnnek a fékező tényezők, és a továbbiakban növekedésnek indulhat a honvédségi megrendelések értéke. Kifejezetten kedvező, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakértőivel közösen olyan megoldásokon munkálkodhatunk, hogy az ellentételezési programokon belül a hazai védelmi ipar a jövőben miként juthat nagyobb szerephez, mivel ezen a területen a magyar vállalkozásoknak eddig nem nagyon sikerült bekapcsolódni az offsetteljesítésekbe. A gazdasági tárcával együttműködve egy kapacitásfelmérést is elindítottunk a védelmi ágazatban, s az erről készítendő adatbázist az ellentételezésre kötelezett vállalatoknak is el fogjuk juttatni, ami szintén jelentős lépés lehet a magyar védelmi cégek szerepének növelése irányába.
Ács János vezérigazgató,
HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Rt.
A jövő évi megrendelésekrőlcsak a költségvetés elfogadása után tudunk konkrét számadatokat mondani, ám annyit már most tudni lehet, hogy a védelmi felülvizsgálat lezárulása jelentős hatással van a cég jövőjére. Vállalatunk hagyományos tevékenységi körében kevesebb megrendelésre számíthat a jövőben, kisebb részt fog képviselni például a harckocsik és harcjárművek javítása. Ugyanakkor várhatóan kedvező változásokat is hoz a védelmi felülvizsgálat a társaság életében, jelenleg azonban még nem tisztázódott, hogy pontosan melyek azok a területek, amelyeken a megrendelések növekedésére lehet számítani. Jövő évi árbevételi tervünk 3,7 milliárd forint, amely valamivel nagyobb összeg, mint az ez évi forgalom várható értéke. A bevételen belül az új eszközépítés és -gyártás részaránya és volumene várhatóan növekedni fog. Jelentősek a polgári cégek megrendelései is, továbbá külföldi megrendelésekkel is számolunk. Előnyt jelent számunkra, hogy cégünk sikeresen pályázott a minősített NATO-beszállító minősítésre is, amelynek birtokában a szövetség által indított tendereken is el tudunk indulni.
Romvári Ferenc vezérigazgató, Rába Jármű Kft.
Ezen a területen a legfontosabb eredményünk az idei évben, hogy a Rába nyerte meg a Honvédelmi Minisztérium beszerzési hivatala által kiírt gépjárműtender terepjáró kategóriáját. Az áprilisban aláírt keretmegállapodás értelmében az elkövetkező másfél évtizedben a Rába lesz a hadsereg kizárólagos terepjáró-beszállítója, amivel cégünk mintegy 230-250 milliárd forint értékű megrendelésre számíthat a következő néhány évben. Megkötöttük már a 2004-re vonatkozó konkrét szerződést, és ennek megfelelően jövőre mintegy száz terepjárót szállít a cég a honvédségnek. Szeretnénk, ha már jövőre is jelentősebb megrendelések érkeznének, de ismerve a költségvetés sarokszámait, aligha lehet számítani további vásárlásokra. A nagyobb szállítások 2006 után várhatók, igaz a honvédségi megrendelések és az észak-amerikai gazdasági előrejelzések hatásaként így is a 2004-ben az árbevétel növekedésére számítunk. Sajnos nem ismert, hogy a védelmi felülvizsgálat eredményeként a honvédség milyen haditechnikai fejlesztéseket tervez, pedig mielőbb meg kellene ismernünk a részletes igényeket, hogy a különleges felépítményeket hordozó, az alapkonstrukciótól eltérő változatok fejlesztését is megkezdhessük. Jövőre a honvédségnek leszállított járművek importhányadának értéke is várhatóan eléri az egymilliárd forintot, ezért a megállapodás értelmében a Rábának 2004-ben valószínűleg meg kell kezdenie a vállalt offsetprogramját is.
Schieber József szóvivő, HM Elektronikai,
Logisztikai és Vagyonkezelő Rt.
Részvénytársaságunk árbevétele az elmúlt években folyamatosan növekedett, s a további optimista várakozások alapja lehet, hogy a minősített NATO-beszállításra alkalmas vállalatok közül elsőként írtunk alá beszállítói keretmegállapodást a NATO NC3A szervezetével, amivel megnyílt a lehetőség a NATO-tendereken való sikeres részvételre. Cégünknek a fontosabb területeken hosszú távú szerződései vannak, amelyeket évente aktualizálunk. A védelmi felülvizsgálat eredményeként a megszűnő katonai objektumok miatt csökkennek az üzemeltetési feladataink, a sorállomány kiválásával viszont növekszik a vásárolt szolgáltatások mennyisége. Várható továbbá, hogy a honvédségnél feleslegessé vált eszközök nagyobb számban kerülnek át az elfekvő készletek raktárakba, amelyek kezelése is növekvő feladatot jelent. Mindent megteszünk azért is, hogy lehetőséget kapjunk a HM informatikai és híradórendszerének fejlesztésében. Az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatban azt várjuk, hogy a védelmi ipari keretmegállapodások stabilitása mellett, a korábbi évek polgári elektronikai fejlesztései eredményeivel: az informatikai biztonsági technológiával, valamint a műholdas helymeghatározáson alapuló vagyonvédelmi és logisztikai rendszerekkel nagyobb piaci lehetőségekhez jutunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.