BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeresen hajózott a Titanic

Olyan fesztiválnak, amely a világ filmterméséből mutat be friss alkotásokat, többféle haszna lehet. Az elsődleges az, hogy sok filmrajongó néhány nap alatt, sűrítetten végignézheti a szerte a világról erre a seregszemlére idehozott újdonságokat. A 11. Titanic Filmfesztivál ezúttal is a kortárs filmvilág friss alkotásaiból adott ízelítőt, 23 ország 41 mozidarabját tíz nap alatt több mint 18 000 néző látta a fesztivál öt helyszínén. A 82 vetítés során 16 alkalommal volt telt ház. A jegyek az idén is jutányosak voltak, hiszen a cél az, hogy minél több filmbarát megnézhessen minél több filmet, így 600 forintért is lehetett a Titanicon mozizni. Ezért a jegyek árából befolyó összeg minimális, ráadásul öt mozival osztozunk ezen a bevételen - mondta el lapunk kérdésére Horváth György fesztiváligazgató.

Horváth György egyelőre nem tudja, sikerül-e veszteség nélkül zárniuk a seregszemlét, mert még számítanak a Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMK) pályázati összegre, s ha azt megkapják, akkor nullszaldós lehet az idei Titanic. A fesztivál idején derült ki, hogy a fővárosi önkormányzat Pro Cultura Urbis Alapítványa megszavazott nekik 3 millió forintot, további 3,3 milliót a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) miniszteri keretéből, közel 2,5 milliót az NKÖM-ből kaptak.

A fesztivál idei tervezett összköltségvetése 69 millió forint volt, ám ennyit nem sikerült öszszehozniuk. Így az utolsó pillanatban kihúztak 10 milliót, amelyre nagy szükség lett volna, emiatt nem volt például a fesztiválnak fizető promóciója. Ekkora rendezvénynél az 59 millió forint a működőképesség határát súrolja. Tetemes költséget jelent az egy-kétszeri vetítés jogdíja és a kópiák utaztatása, hiszen a külföldi partnerek 600-800, olykor 1000 eurót kérnek - mint mindenki mástól, olyan országok fesztiváljaitól is, amelyek jóval magasabb jegyárakkal dolgoznak. A kópiákat ráadásul különleges futárral kell idehozatni, gyakran éppen egy fesztiválról, amelyről az ottani vetítés után gyorsan ide kell érnie a filmnek.

A fesztivál fő gondja, hogy a programokra kapott támogatásokon túl a folyamatos működésre nem képesek előteremteni egy kis összeget. Pedig egy már nevet szerzett rendezvény esetében szükség lenne folyamatos munkára, náluk azonban nincs pénz a külföldi fesztiválok látogatására, azaz filmválogatásra, a kis iroda bérleti díjára, rezsijére, legalább egy főállású munkatárs folyamatos munkájára. (EE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.