Mi Orbán stratégiája? Nem kalkulál előrehozott választásokkal
A Reformszövetség programjának nyilvánosságra kerülése után a Fidesz szakpolitikusa, Tállai András még arról beszélt, hogy a csomagnak vannak megfontolandó elemei: ilyennek nevezte az adó- és járulékcsökkentést, illetve a kkv-szektor megsegítését. Szíjjártó Péter, a párt szóvivője viszont már azt nyilatkozta, a válságkezelés egyetlen módja az előrehozott választások kiírása és az új kormány megalakítása.
A határozott nemet végül Orbán mondta ki: március 5-én a Reformszövetség tagjaival nyélbe ütött találkozója után leszögezte, a javaslatok nem illeszkednek a Fidesz programjába, ugyanis a dolgozat csak megjavítani akarja a válságba jutott gazdasági szerkezetet, holott azt teljesen meg kell újítani.
„Orbán szerint politikai válságkezelésre van szükség, ami egy széles legitimációjú, erős parlamenti támogatottságú kormányt, majd folyamatos egyeztetéseket jelent a piaci szereplőkkel, a nemzetközi szervezetekkel. Jelezni kell, hogy az országot a választott politikusok irányítják, akikkel tárgyalni kell, és nem a vállalatvezetők diktálják a feltételeket” – állítja a Magyar Narancsnak egy meg nem nevezett fideszes forrás.
A lap olyan véleményeket idéz, ami szerint Orbán abban bízik, hogy a hatalmas magyarországi kitettségekkel rendelkező nyugati államok és bankok nem hagyják cserben az országot, és idővel beérik egy Marshall-segély jellegű, Kelet-Európát kisegítő, a térség iránti bizalmat helyreállító csomag, amely Budapestnek is nagyobb mozgásteret biztosít majd.
Fölösleges tehát a kapkodás, és talán a durva megszorítások is megúszhatók, ugyanakkor az állami feladatok és a PPP-konstrukciók átvilágításával, a nagyberuházások leállításával is komoly összegeket remél megtakarítani, mindebből pedig egy új gazdaságpolitika is elindítható. A hetilap szerint hallani, hogy ennek a stratégiának az évi több száz milliárdos megtakarítást jelentő adósságátütemezés a központi eleme, ám ez egyben azt is jelenti, hogy Orbán nem kalkulál előrehozott választásokkal.


