BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszerűbb közigazgatás

Átláthatóbb, egyszerűbb közigazgatás, az önkormányzatok szerepének növelése, új polgári és büntető törvénykönyv, a bírósági eljárások gyorsítása szerepel a legfontosabb feladatok között Navracsics Tibor kijelölt közigazgatási és igazságügyi miniszter, illetve a minisztérium programjában.

A miniszteri és miniszterelnök-helyettesi poszt várományosa tegnap, kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtt bevezetőjében elmondta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium létrehozásának alapgondolata egyfajta profiltisztítás volt, a tárca az elnevezéséhez kapcsolódó teendőkön túl ellátja a kormányzati koordinációs munkát is, így a minisztériumok tevékenységének harmonizálását, a kormányzati kommunikáció összehangolását, érvényre juttatja az önkormányzati érdekeket megjelenítő politikát. Utalt arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatal az elmúlt évtizedben vesztett presztízséből, profilja elhomályosodott. Szükség van a kormányzati intézmények megújult megjelenítésére – mondta Navracsics.

A minisztérium alapvető feladata a magyar közigazgatás átalakításának irányítása, egy átláthatóbb, könnyebb ügyintézést biztosító intézményrendszer kialakítása, és ezzel egyidejűleg a közigazgatási eljárás egyszerűsítése. Fokozatosan végre kell hajtani az államigazgatási és az önkormányzati igazgatási feladatok elválasztását, mindez nem egy-két évre szóló, hanem több cikluson átívelő munka – mondta.

Az igazságügy területén a jogalkotás és az igazságszolgáltatás kap kiemelt figyelmet. Megalkotják az új Ptk.-t az eredeti változatot kidolgozó szakértői csoport közreműködésével. Hozzálátnak a Btk. átfogó felülvizsgálatához. A változtatás lényeges vonása a szigorítás, amely, bár önmagában nem megoldás a bűnözésre, de fontos jelzése annak, hogy az állam megvédi polgárait – fejtette ki Navracsics. Kitért arra is, hogy az igazságszolgáltatás ma rendkívül hosszú „üzemidővel” működik, s ha a bírósági eljárások nem kellően gyorsak, úgy a jogkeresők okkal kételkednek a demokrácia hatékonyságában. Navracsics az idevágó tennivalók megvalósításában partneri viszonyra számít az igazságszolgáltatás valamennyi szereplőjével. Megerősítette: az ügyészség megtartja függetlenségét.

A miniszterjelölt, miként az önkormányzati reform menetében elsősorban az önkormányzatoktól, polgármesterektől, úgy a jogalkotásban a szakmai csoportoktól, illetve az eljárási szabályok módosítására és az igazságszolgáltatás szervezeti változtatásaira alapvetően a bíróságoktól várja a javaslatokat, mondván: az érintettek ismerik legjobban területük gondjait, ők adhatnak azok megoldására ötleteket. E felfogást azonban erősen kritizálták az ellenzéki képviselők, akik konkrét lépésekről, legalábbis irányokról szerettek volna hallani.

Jelölését 19 igen, öt nem és három tartózkodás mellett elfogadta a bizottság. KK

A legfontosabb feladatok

hatékonyabb, átláthatóbb közigazgatás

a megyék szerepének növelése

új Ptk.

szigorú Btk.

gyorsabb igazságszolgáltatás



a megyék szerepének növelése

új Ptk.

szigorú Btk.

gyorsabb igazságszolgáltatás Vélemény Fellegi Tamás

leendő nemzeti fejlesztési miniszter

Magyarország váljon a közép-európai gazdaságélénkítés kulcsszereplőjévé. A tárca legfontosabb feladata az uniós és hazai források gyors és hatékony eljuttatása a hazai kis- és középvállalkozásoknak, az állami vagyon hatékony működtetése, a bürokratikus akadályok lebontása, valamint egy erős és versenyképes gazdaság feltételeinek a megteremtése, továbbá a korrupció visszaszorítása. Egyszerűbbé és átláthatóbbá kívánja tenni a közbeszerzéseket, javítaná a nyertesek körében a kis- és középvállalkozások arányát. Csökkenteni fogják a pályázatok körét. Az átadás-átvétel után a stratégiai célokat is felülvizsgálják. Nem tarthatók a magas energiaárak, ezért áttekintik az árszabályozási rendszert és a szerződéseket. A nemzeti energetikai vagyon védett, kizárt a vagyonelemek privatizációja. Teljesen új vagyonleltárt készítenek, céljuk a fejlesztés és a feljavítás.

Hende Csaba

leendő honvédelmi miniszter

Hivatalba lépése után az első teendője a Honvédelmi Minisztérium gazdálkodásának átvilágítása, a korrupció megszüntetése és a felelősök elszámoltatása lesz. A honvédség személyi és anyagi tartalék nélkül működik, költségvetésének mértéke elmarad a szükségestől, szerkezete célszerűtlen és ésszerűtlen. Ráadásul a rendelkezésre álló forrásokat pazarló és néha korrupt módon, átláthatatlan struktúrában, megfelelő ellenőrzés nélkül, a megalapozott tervezés elmulasztásával költik el. A legfontosabb feladat a honvédség és azon belül a Honvédelmi Minisztérium tekintélyének és jó hírnevének a helyreállítása. Ezenkívül módosítani kell a honvédség rendszerének torz helyzetén, mert a szerződéses katonák arányához képest „elképesztően” sok a magas rangú katonai vezető. Magyarországnak nincs ellenségképe, de kérdés, vajon Magyarország ellenségképe-e másnak.

Martonyi János

külügyminiszter-jelölt

Magyarország nem híd kelet és nyugat között, hanem hídfő. Tehát a legfontosabb, hogy a rendszerek, amelyeknek tagjai vagyunk – az Európai Unió és a NATO –, jól működjenek. Ezen rendszereken belül azonban a lehető legvilágosabban érvényesítenünk kell a nemzeti érdekeket. Továbbra is hisz Közép-Európában. Kétségkívül vannak és lesznek is konfliktusaink a szomszédjainkkal, ám a regionális együttműködés nagyon fontos. Szimbolikus üzenet, hogy a magyar miniszterelnök első hivatalos útja Varsóba vezet. A külpolitikai stratégia három prioritása: a gazdasági növekedés beindításának segítése, az EU-elnökségi feladatok ellátása, a külhoni és anyaországi magyarok között fennálló hátrányos megkülönböztetés megszüntetése. Alkotmánysértő a pozsonyi parlament azon döntése, amely a magyar állampolgárságot kérelmezőket automatikusan megfosztja a szlovák állampolgárságtól.

Matolcsy György

leendő nemzetgazdasági miniszter

Az idegenforgalomnak kiemelt szerepe lehet a magyar gazdaság jövőbeli növekedésében, s a harmadát teremtheti meg a következő tíz évben létrehozandó egymillió új munkahelynek. Emellett hozzájárulhat ahhoz is, hogy a nyolc általánost nem végzett, szakképzetlen munkaerőt is felszívja a munkaerőpiac. Az ágazatban nemzetközi adatok szerint most 400 ezer embert foglalkoztatnak, a bruttó hazai termék (GDP) 6-7 százalékát állítva elő. Újra kell fogalmazni a turizmus koncepcióját, törvényt szükséges alkotni az ágazatról, javítani kell a turizmus közgazdasági környezetét. A szakképzés reformra szorul, a német minta a kívánatos, ott a gyakorlati képzésre háromszor annyi időt fordítanak, mint nálunk. Erősíteni kell a kutatási és fejlesztési tevékenységet; ma Magyarország a GDP egy százalékát fordítja erre, négy év alatt 1,5 százalékosra kell ezt növelni.

Pintér Sándor

belügyminiszter-jelölt

A 2006. szeptemberi, októberi eseményeken történt rendőri intézkedéseknél „ránézésre” felmerülhettek szakmai hiányosságok, de teljes ismeret nélkül nem foglal állást senki szakmai és jogi megítélésében. A szolgálatok belső rendje az országét is tükrözi, ha megfelelő lesz a belső rend, akkor megfelelő, törvényes működés lesz. Csak törvényes szolgálatokkal lehet betartatni az országban a rendet és a fegyelmet, s a törvényeket csak törvényes eszközökkel lehet megkövetelni. Akár napokon belül megvizsgálják, hogy a vezetők megfeleltek-e a vállalt kötelezettségüknek, betartot-ták-e a beosztásukban kötelező szakmai szabályokat, és szakmai teljesítményük elfogadható-e. Aki szakmailag jól teljesített, nincs oka félni. Célszerű az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat beillesztése a Belügyminisztériumba.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.