BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kulcsár kirohant a K&H Bank és ügyfelei ellen

Sok év hallgatás után megszólalt Kulcsár Attila a bíróságon, egy órán keresztül szapulta volt munkahelyét, s nem kímélte egykori ügyfeleit sem.

„Van értelme a megismételt eljárásnak. Határozott véleményem szerint ez az ügy még nincs lezárva, az elsőfokú bíróság csak 30-40 százalékban derítette fel” – hangoztatta csütörtökön perében sokéves hallgatás után Kulcsár Attila a Fővárosi Bíróságon. Kulcsár egy órás beszédében nekiment volt munkahelyének, a K and H Banknak és egykori ügyfeleinek is a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.

Az elsőrendű vádlott szerint a magát sértettnek feltüntető bank a biztosítási összeg reményében valótlan nyilatkozatokat tett az eljárás során, és ezzel hozzájárult a megalapozatlan első fokú ítélethez. Kulcsár azt is állította, hogy ügyfeleinek túlnyomó többsége jól járt, és nem érdekelte őket, hogy milyen tranzakciók nyomán jutnak hozzá az ígért magas hozamokhoz.

A várakozásoktól eltérően a védők többsége a másodfokú eljárásban perbeszédében nem a sokat bírált elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és új elsőfokú eljárást indítványozott a táblának, hanem érdemi, ügydöntő másodfokú ítéletet vár, a hét éve tartó büntetőeljárás lezárását.

Több védőbeszédben is azt hangoztatták, hogy Kulcsár megvádolt ügyfelei nem követtek el bűncselekményt, hanem inkább sértettjei, károsultjai az ügynek. sérelmezték, hogy a sértett bank, illetve alkalmazottainak felelőssége jóval súlyosabb lehet annál, mint amit az eddigi eljárás megállapított.

A 2003 nyarán kipattant brókerbotrányban a vád szerint Kulcsár a K and H Equities dolgozójaként öt évig jogosulatlanul forgatta az ügyfelek, magánszemélyek és állami vállalatok pénzét offshore cégeken keresztül. Elsőfokon a brókert nyolc év börtönnel és 230 millió forint vagyonelkobzással sújtották, és előzetes letartóztatásba helyezték. A 24 vádlott közül összesen heten kaptak letöltendő szabadságvesztést, nyolcra vagyonelkobzást szabtak ki mintegy 1,7 milliárd forint értékben.
A tábla május 27-ére tűzte ki a határozathirdetést a Kulcsár-ügyben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.