BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Economist: Ki nem tudja, hogy elszúrták a médiatörvényt?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A The Economist bloggere ma délután ismét kommentárt ír a magyar kormány tagjai által rendezett sajtóbeszélgetésről, ahol „egy miniszter azt mondta, hogy el..ták a médiatörvényt”. Utóbb Fellegi Tamás nyilvánosan beismerte, hogy tőle származik a megjegyzés, de azt állította, hogy az a jogszabály kommunikációjára és nem magára a törvényre vonatkozik.

A The Economist szerzője azért ragadott ismét billentyűzetet, mert korábbi bejegyzése némi vihart kavart a magyar közéletben. A cikkíró ugyanis említi, hogy egy miniszter a külföldi sajtó munkatársaival folytatott vacsora közben elismerte, hogy a kormány el..ta a médiatörvényt („OK, we fucked it up) – hangzott az eredeti szöveg.

A publicista nem nevezte meg, melyik miniszterről van szó, de Fellegi Tamás a hír megjelentét követően elmondta az origonak és később a The Economist szerzőjének is, hogy nem a médiatörvényre, hanem annak időzítésére és kommunikációjára gondolt az inkriminált megjegyzésben.

A szerző legfrissebb bejegyzésében úgy fogalmaz: tekintve, hogy mekkora felháborodást váltott ki a médiatörvény, nincs szükség bennfentes forrásra ahhoz, hogy tudjuk: mind az időzítést, mind a tartalmat illetően elszúrta a médiatörvényt a kormány. A The Economist szerzője szerint a miniszternek – akit továbbra sem nevez meg – nem kell aggódnia őszintsége miatt, hiszen más tárcavezetők is tettek hasonló beismeréseket magánbeszélgetések során és maga a miniszterelnök is kijelentette, hogy vétettek taktikai hibákat ezen a téren, az EU-elnökség pedig rosszul kezdődött.

A blogger hozzáteszi: jó látni, hogy a kormányon belül is folynak viták ezen a téren, és sajnálatos, hogy Magyarország demokratikus értékeivel kapcsolatban éppen akkor merülnek fel kételyek, amikor európai szinten is fontos szerepet tölt be a politikában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.