Közélet

"Elvették" a magyaroktól a keleti partnerségi csúcstalálkozót

A legfontosabb, legnagyobb csúcstalálkozót nem a magyar elnökség alatt rendezik meg. A hivatalos indoklás szerint a keleti partnerségi csúcstalálkozó időpontjában "számos más, fontos nemzetközi eseményre kerül sor".

Elhalasztják az május 27-re tervezett keleti partnerségi csúcstalálkozóját, és a rendezvényt az év második felében, a lengyel EU-elnökség alatt tartják meg - közölte Brüsszelben Hajdu Márton, a magyar EU-elnökség szóvivője.

A keleti partnerségi csúcstalálkozót az eredeti tervek szerint Gödöllőn rendezték volna meg a magyar elnökség szervezésében.

Az unió keleti partnerségi politikája a Fehéroroszországgal, Ukrajnával, Moldovával, Azerbajdzsánnal, Grúziával és Örményországgal való kapcsolatokra terjed ki.

Korábban már többen érveltek amellett, hogy a médiatörvény - és más aggályos lépések - miatt nem szabadna hagyni, hogy olyan diktatorikus vonásokkal rendelkező országokkal tárgyaljon, mint mondjuk Fehéroroszország, ugyanis nem tudná az ország hitelesen képviselni az EU értékrendjét.

Hivatalos indoklás szerint időpontegyeztetési nehézségek miatt került sor a módosításra.

A Keleti Partnerség csúcstalálkozóját a 2009-es prágai nyilatkozat értelmében 2011-ben kell megrendezni - áll a Külügyminisztérium közleményében. Mivel az eredetileg tervezett, az EU illetékeseivel előzetesen egyeztetett májusi időpontban számos más, fontos nemzetközi eseményre kerül sor, a soros magyar EU-elnökség és az elnökségi teendőket 2011. második félévében ellátó lengyel elnökség az Európai Tanács elnökével konzultálva kezdeményezte, hogy a Keleti Partnerség csúcstalálkozójára 2011 második felében, Lengyelországban kerüljön sor.

A magyar EU-elnökség továbbra is kiemelkedő fontosságúnak tartja a Keleti Partnerség programját és folytatja a csúcstalálkozó előkészítését együttműködve a következő lengyel elnökséggel, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökével annak érdekében, hogy a csúcstalálkozó sikeres és tartalmas legyen, újra megerősítve a Keleti Partnerség céljai és értékei melletti elkötelezettségünket.

A soron következő lengyel EU-elnökség kész beiktatni elnökségi programjába a Keleti Partnerség csúcstalálkozót. A csúcstalálkozó előkészítése során szorosan együttműködünk lengyel partnereinkkel.

EU elnökség keleti partnerségi csúcstalálkozó
Kapcsolódó cikkek