Az adatok azt mutatják, felélte tartalékait a lakosság
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTolna megyében elsősorban a közüzemi tartozások miatt indul egyre több végrehajtás
A megye eladósodottsági adataiban jelentős változások álltak be a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesületének tájékoztatása szerint. Mint azt Kovács László főtitkártól megtudtuk, elsősorban a közüzemi tartozások miatt indult egyre több végrehajtási eljárás. A tapasztalatok alapján ez sok esetben magával rántja a jelzáloghiteleket is. A pénzintézetek manapság sokkal szívesebben csatlakoznak egy közüzemi, közösköltség- vagy egyéb tartozások miatt elindított végrehajtási eljáráshoz, ez pedig annak a jele, hogy a lakosság már felélte tartalékait.
Tolnában az év első fél évében nőtt a tartósan bedőlt hitelek száma a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához viszonyítva. Akkor 6700 ilyen hitel volt, az idei év első felére ez a szám 8 040-re nőtt. Mindez körülbelül 34 000 lakost érint.
Mára tisztázódott, mely rétegek részére nem sikerült még megnyugtató adósmentő intézkedést hozni. Aki tudott vagy akart, az már az elmúlt évben végtörlesztett. Ezzel a lehetőséggel azok jártak jól, akik saját forrásból tudták ezt megoldani. A hitel forintosításával és a 25 százalékos tartozáselengedéssel a szigorú feltételrendszer miatt csak 1-2 ezren tudtak élni. Az új típusú árfolyamgát igénybevétele jelenleg is folyamatban van, ez a lehetőség az átmeneti könnyítéssel ideiglenesen sok családot megmenthet.
A kvótának köszönhetően csak az ügyek kisebb része jut el az idén a kilakoltatási szakaszig. Jelen pillanatban Tolnában 2026 ingatlan vár árverésre. Ebből 2012. I. negyedévben 3 százalékot, azaz 62 családot, a II. negyedévben pedig 59 családot lehetett kilakoltatni. Becslés alapján a III. negyedévben 75, a IV. negyedévben pedig 90 kilakoltatás várható.
A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesületének előzetes információi szerint Tolna megyében csak nagyon korlátozott lehetőségek vannak a kilakoltatottak elhelyezésére. A kisebb települések egyáltalán nem rendelkeznek ideiglenes lakhatást biztosító feltételekkel, a nagyobbaknál is igencsak korlátozott az erre a célra alkalmas ingatlanok férőhelyeinek száma. Az egyesület éppen ezért több új megoldási javaslatot juttatott el az illetékesekhez, emellett az egész országban ingyenes tanácsadást biztosít a bajba jutottaknak. Az ezzel kapcsolatos információkat az érintettek megtalálhatják a www.bankikarosultak.hu honlapon.


