Vasalni muszáj, de lehet kényelmesebben is
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA legtöbb ember nem szeret vasalni, az pedig kivétel nélkül mindenkit bosszant, ha folyton újra kell tölteni a vasaló víztartályát. E házimunka fáradalmai alól ugyan nem ment fel bennünket a Philips új vasalója, pontosabban gőzállomása, viszont gondoskodik róla, hogy egy töltéssel két órán át kitartson benne a gőzhöz szükséges víz, ráadásul a 1,5 literes tartály kivehető, így az újratöltés kényelmesebb. A PerfectCare néven a napokban üzletekbe kerülő készülék egyenletes hőmérsékleten tartja a speciális vasalótalpat, azonban még akkor sem égeti meg a ruhákat, ha öt percig ottfelejtjük az anyagon. Nincs szükség a ruhák anyag szerinti szétválogatására és a hőmérséklet beállítására – egymás után vasalhatunk vele lent, selymet, kasmírt és pamutot, várakozás nélkül. Két perc alatt üzemkész állapotba hozható, a gőznyomása igen erőteljes, hiszen akár a 6 bart is elérheti.
A készülék tíz százalékkal kevesebb energiát használ fel, mint a hagyományos társai. A 2400 wattos gőzállomás súlya 5 kilogramm, maga a vasaló pedig 1,2 kiló.


