BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszás oltóanyagbiznisz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett jelenleg is folyik a nyomozás az influenza elleni oltóanyagok beszerzése ügyében – tudta meg a Világgazdaság. Közben a vakcinákat ebben az évben is az Omninvest biztosítja, amelynek 2019-ig szóló, milliárdot érő szerződése van az állami oltóanyag-megrendelésekre.

Ahogyan tizennyolc éve mindig, az idén is az Omninvest biztosítja állami megrendelésre a veszélyeztetetteknek a térítésmentes influenza elleni oltóanyagot Magyarországon. A cégnek 2019-ig szóló kizárólagos szerződése van.

Az Omninvest 1996 és 2002 között a szezonális influenza elleni vakcina gyártására kiírt közbeszerzési pályázaton nyerte el a megrendeléseket. Ezután az első Orbán-kormány döntése nyomán hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárással választották ki a céget arra, hogy 2005-ig biztosítsa a szezonális influenza elleni vakcinát. Mielőtt ez lejárt volna, 2004 áprilisában a Medgyessy-kormány 2019-ig meghosszabbította azt.

A Gazdaságmozgósítási előszerződés címet viselő dokumentum – melybe 2009-ben az [origo] tekinthetett be – a közbeszerzési eljárás elmaradását azzal indokolta, hogy ez a nemzetgazdaság védelmére vonatkozó esetekben megtehető. Márpedig egy olyan influenzajárvány, amely szakemberek szerint immár bármelyik évben végigsöpörhet a világon, akár meg is tizedelheti a lakosságot. Ezért már a rendszerváltást követően, az Antall-kormány idején döntés született arról, hogy a veszélyeztetett csoportok ingyen, állami támogatással kapjanak oltóanyagot, mégpedig lehetőség szerint hazai gyártásút, mert így egy világjárvány esetén sem szorulunk importra.

Mint Németh Zsolt, az Omninvest szóvivője a Világgazdaságnak elmondta: először még 700 ezer dózis vakcinát vásárolt tőlük az állam, a megrendelés nagysága ezt követően folyamatosan emelkedett, és mintegy 6-7 éve változatlan mennyiségről, 1,3 millió dózisról szól.

Egyegységnyi oltóanyagért lapértesülések szerint 2003-ban 885, 2004-ben 920, 2005-ben és 2006-ban 945 forintot fizetett az állam. A 2012-es ár 1000 és 1200 forint között lehet, de ebből csak a nagykereskedelmi beszerzési árból lehet következtetni. Lapunk megkérdezte a térítésmentes oltások lebonyolításával megbízott ÁNTSZ-t, melyik intézmény költségvetéséből és mennyit fizet az állam az idén az Omninvestnek az oltóanyagokért, de napok alatt sem sikerült erre választ kapnunk.

Az adóhatóságnál ugyanakkor megerősítették a Világgazdaságnak: a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett jelenleg is folyik a nyomozás az influenza elleni oltóanyagok beszerzése ügyében. Hivatalosan ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást 2010 augusztusában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében.

2006-ban 2 milliárd forint pályázati támogatást kapott a kormánytól az Omninvest az akkor rettegett madárinfluenza-ellenes szer kifejlesztésére. A megbízás nem csak itthon okozott nagy felháborodást, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága megállapította, hogy a cég támogatása ellentétes volt az európai előírásokkal, és az Omninvestnek vissza kellett fizetnie a teljes összeget.

Ki kicsoda?

A milliárdos állami megrendelések miatt az évek során egyre többen támadták az Omninvestet átláthatatlan tulajdonosi szerkezete miatt. A cég többségi tulajdonosa a ciprusi székhelyű Sumpter Ltd. volt, az azonban nem volt kideríthető a nyilvános cégadatokból, hogy konkrétan kik álltak a Cipruson bejegyezett vállalat mögött. Az Omninvestnél 2010-ben bejelentették: a cég teljes egészében egy Erdélyben bejegyzett, öt magyar magánszemély által létrehozott kft. kezébe kerül.

Zimonyi Ferenc, az egyik tulajdonos ügyvezető igazgatóként még ma is szerepel a cég honlapján, ám az Omninvestnél közölték: már nem ő vezeti a vállalatot. A cégadatok szerint ez év márciusától Nagy Dezső Attila az ügyvezető igazgató.


Zimonyi Ferenc, az egyik tulajdonos ügyvezető igazgatóként még ma is szerepel a cég honlapján, ám az Omninvestnél közölték: már nem ő vezeti a vállalatot. A cégadatok szerint ez év márciusától Nagy Dezső Attila az ügyvezető igazgató.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.