Bostoni robbantás: újabb robbanóeszközt találtak, New Yorkot is védik
A helyi sajtó információi szerint a célvonal közelében történt két nagy robbanás is, közvetlen egymás után.
Nem tudni egyelőre, támadás történt-e vagy más okozta a robbanásokat. A Fox News jelentése szerint három halálos áldozatról már biztosan be lehet számolni, a New York Post már 12 halottról adott tudósítást. A rendőrség hivatalosan két halálos áldozatról és 22 sérültről számolt be. A kórházakban már tucatnyian vannak olyan súlyos sérültek, akik végtagjukat is elvesztették.
A helyszínre terrorelhárítók is érkeztek New Yorkból, a város és környéke légterét pedig lezárták. Megerősítették a mintegy 130 kilométerre lévő metropolisz védelmét is.
Annyi biztos csupán, hogy rengetegen voltak a környéken - a világ egyik legnépszerűbb futóversenyén még tartott a befutó, amikor a robbanások történtek, a még érkező versenyzőket pedig több tízezer néző várta.
A helyi hírek szerint a rendőrség több más robbanóeszközt is talált, de ezeknek a híreket egyelőre nem erősítették meg hivatalos helyről. Mintegy háromnegyed órával a robbantások után még egy eszközt felrobbantottak, de ezt már a CBS információi szerint a rendőrség tette meg, miután kiürítették a környéket. Az NBC arról adott hírt, hogy házi készítésű bomba robbant.


