A külügyi főképviselő külön kiemelte a megkínzott és megölt Volodimir Ribak önkormányzati képviselő és egy másik hasonló sorsra jutott férfi, Pavel Kovelko esetét. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hasonló esetekben független és átlátható vizsgálatnak kell maradéktalanul fényt derítenie a történtekre, az elkövetőket pedig bíróság elé kell állítani.
Közleményében az uniós diplomácia vezetője a fegyveres csoportok által jogtalanul fogva tartott emberek azonnali elengedését követelte.
"Követelem, hogy a genfi megállapodás értelmében érjen véget az erőszak, a megfélemlítés és a provokáció" - áll az Európai Külügyi Szolgálat által kiadott közleményben.
Ashton a kommünikében hangsúlyozza, hogy a múlt heti genfi megállapodást minden félnek kötelessége végrehajtani, így a törvénytelen fegyveres csoportoknak is fel kell hagyniuk az erőszakkal és a provokációval, és le kell őket fegyverezni.
Vlagyimir Putyin orosz államfő azzal fenyegette meg a kijevi döntéshozókat, hogy következményei lesznek az "ukrán nép elleni akciónak", és azok érinteni fogják az orosz-ukrán állami kapcsolatokat is. Vlagyimir Putyin egy szentpétervári sajtófórumon csütörtökön komoly népellenes bűncselekménynek nevezte a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleteket.
Az ukrán biztonsági erők öt "terroristát" megöltek csütörtökön a Donyeck megyei Szlovjanszknál, az ország keleti részében folyó terrorellenes művelet keretében - közölte az ukrán belügyminisztérium.
A szűkszavú közlemény szerint a hadsereg és a belügyminisztérium alá tartozó egységek az illegális oroszbarát fegyveres csoportok három útzárát semmisítették meg a város északkeleti részén. A harcok közben a biztonsági erők egyik tagja megsebesült.
Helyszíni jelentések előzőleg arról számoltak be, hogy több irányból páncélozott harcjárművek tartanak a város felé. Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó fotóriportere öt harckocsit látott, amelyek észak felől törték át az oroszbarát szakadárok egyik úttorlaszát.
A városházát megszállva tartó szeparatisták rohamra készülnek. A szakadárok szóvivője azt mondta, hogy a helyi önkormányzat polgári alkalmazottait utasították, hogy hagyják el az épületet, fegyvereseik viszont a helyükön maradnak.
A szakadároknak a Szlovjanszk és Szvjatohirszk közötti útzáránál lövöldözés tört ki, amelyben az előzetes információk alapján ketten vesztették életüket és többen megsebesültek. A szeparatisták helyi "önvédelmének" egyik képviselője szerint ismeretlen fegyveresek támadtak az ellenőrzőposztjukra az út melletti erdősávból, a támadókat az útzárnál lévők üldözőbe vették.
Helyi beszámolók szerint a városban szakadozik a mobiltelefon-kapcsolat, ami miatt nehéz információkhoz jutni az aktuális helyzetről. A város fölött katonai helikopterek köröznek. Tömegével viszik haza a szülők gyerekeiket az iskolákból és az óvodákból.
Előző este ismeretlen fegyveresek Szlovjanszknál rálőttek az ukrán nemzeti gárda két helikopterére, amely légtérellenőrzést végzett a város és környéke fölött. A katonai gépek jelentéktelen sérüléseket szenvedtek, a személyzet sértetlenül úszta meg a támadást.
A belügyi tárca szerdán közölte, hogy a hatásköre alá tartozó különleges erők kiszorították a fegyveres szakadárokat a Donyeck megye északi részén lévő Szvjatohirszk városából. A műveletnek senki sem esett áldozatául. Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő kedden adott utasítást a terrorellenes művelet folytatására Kelet-Ukrajnában, amelynek "aktív fázisát" a múlt héten a húsvéti ünnepek idejére leállították. A terrorellenes lépések célja, hogy "megvédjék az Ukrajna keleti részén élő ukrán állampolgárokat a terroristákkal szemben".
Közben belügyi források szerint Szlovjanszk önkényesen kinevezett szeparatista polgármestere, Vjacseszlav Ponomarjov azzal fenyegetőzött, hogy "helyben agyonlövi" azokat, akiknél röplapot talál. Előző nap a terrorellenes művelet keretében röplapokat osztottak ki a békés lakosoknak, amelyekben az áll, hogy őrizzék meg nyugalmukat, lehetőleg maradjanak otthon, ne hagyják felügyelet nélkül a gyerekeket az utcákon, ne engedjenek a provokációknak és ne engedelmeskedjenek a törvénytelen, önkényesen létrejött helyi vezetés képviselőinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.