Közélet

Nem vesz részt az orosz küldöttség az Európa Tanács ülésszakán

Nem vesz részt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének júniusi ülésszakán az orosz törvényhozás küldöttsége - közölte Alekszej Puskov, a duma külügyi bizottságának elnöke az Izvesztyija című orosz napilapban kedden megjelent interjúban.

Puskov elmondta, hogy megszakították az együttműködést a Parlamenti Közgyűléssel arra az időre, amíg az orosz küldöttséget sújtó szankciók hatályban maradnak. Döntésükről a múlt hétfőn tájékoztatták Tiny Kox holland politikust, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöki bizottsági tagját, aki Moszkvában tárgyalt Szergej Nariskinnal, az orosz parlament alsóházának elnökével.

Nariskin Anne Brasseurt, az ET Parlamenti Közgyűlésének elnökét is értesítette az orosz elhatározásról. Az orosz duma elnöke levelében bírálta a strasbourgi testület áprilisban hozott büntetőintézkedéseit, és közölte, hogy Moszkva nem utasítja el a párbeszédet, de nem hajlandó "a szankciók nyelvén társalogni".

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése április 10-én hozott határozatával az év végéig felfüggesztette az orosz törvényhozási küldöttség tagjainak szavazati jogát és részvételét a közgyűlés vezető testületeiben, valamint választási megfigyelő tevékenységében. A közgyűlés a Krím félsziget Oroszországhoz való csatolása miatt sújtotta ezzel a büntetőintézkedéssel a duma képviselőit. A strasbourgi testület elítélte a Krím orosz bekebelezését, és felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel Kelet-Ukrajna katonai fenyegetésével.

Valentyina Matvijenko, az orosz törvényhozás felsőházának elnöke már április közepén felvetette, hogy országa parlamenti küldöttségnek az év végéig távol kellene maradnia az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésétől. A politikus akkor úgy vélte, a távolmaradás alapot adna arra is, hogy úgymond korrigálják a strasbourgi szervezet költségvetéséhez való orosz hozzájárulás mértékét.

Oroszország 1996-ban csatlakozott a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezethez, amely működésének egyik fő finanszírozója. Évente 23 millió eurót fizet be az Európa Tanács kasszájába.

Ukrajna ET Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése
Kapcsolódó cikkek