A rendezvényen Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke arról beszélt, hogy 2010 óta folyamatosan szűkül a civil szféra mozgástere a döntéshozókkal folytatott párbeszédben, véleményüket figyelmen kívül hagyják, javaslataikat "hűvös gyanakvással" fogadja a kormányzat, s politikai nyomás nehezedik rájuk.
Bár Magyarországon sok a civil szervezet, sokan függnek a központi vagy helyi kormányzattól, s csak úgy tudnak működni, ha bizonyos határokat nem lépnek át - mondta. A független civil szféra külső forrásokra szorul, mert a kormányzati támogatás minimális, és az is főleg uniós forrás, a nagyvállalatok pedig azért nem adnak pénzt emberi jogi tevékenységekre, mert kockázatos lehet számukra, ha olyan civil szervezetet támogatnak, amely bírálja a kormányt - jelentette ki.
Pardavi Márta szerint a civilek azért is kerülhettek reflektorfénybe, mert az ellenzék gyenge, ezért aki független bírálatot fogalmaz meg a kormánnyal szemben, az nagyobb figyelmet kap, és rögtön egy átpolitizált térben találja magát.
"A civil szervezetek a függetlenség utolsó, még meglévő védőbástyái" - hangoztatta. Krekó Péter, a Political Capital igazgatója szerint a civileket illető fejlemények illeszkednek abba a mintába, amelyet a miniszterelnök úgy fogalmazott meg, hogy Magyarországon egy nem liberális természetű állam épül, amely nincs ellene a szabadságjogoknak, de nem a liberális értékeket helyezi középpontba.
A politológus szerint a kormány civilekkel szembeni stratégiája nagyjából az orosz modellt követi, és három pillérre épül. Egyrészt elkezdődött egy, az érintett szervezetek hitelét aláásni hivatott lejárató kampány - mondta. A stratégia második pillére Krekó szerint a források elvágása, amit nézete szerint a norvég alappal kapcsolatos kormányzati lépéseknél lehet tetten érni, de a globalizált világban mérsékelten lehet csak sikeres. A harmadik pillért kormánypárti "ál-civil szervezetek" jelentik, amelyeknek egyetlen valós tevékenysége kormánypárti tüntetések szervezése - mondta. Úgy vélte, a kormánynak fel kellene ismernie, hogy ebből a harcból politikailag nem jöhet ki jól, mert rengeteget árt nemzetközi megítélésének.
A Political Capital igazgatója úgy értékelte, hogy Magyarországon romlik a demokrácia állapota, de még mindig inkább demokrácia, mint tekintélyelvű rendszer, ugyanakkor az illiberális, "hibrid" rendszer irányába tart. Hozzátette ugyanakkor, hogy a civil szféra körüli szűkülő tér, és a demokrácia gyengülése nem csak Magyarországra jellemző, hanem Kelet-Európára általában.
A beszélgetésen szintén felszólaló Jávor Benedek, az Együtt-PM EP-képviselője többek között a magyarországi korrupcióra hívta fel a figyelmet. "A korrupció többnyire a kormányzás nem kívánatos mellékterméke, Magyarországon viszont a korrupció maga a rendszer, és a kormányzás a nemkívánatos melléktermék" - hangoztatta Jávor.
A politikus szerint aligha lehet célravezető, ha az EP plenáris vitákat tart a magyarországi helyzetről, mert a kormány azt fogja mondani, hogy ezzel az országot és a magyar népet támadják, ezért az az ő malmukra hajtja a vizet. Hasonlóképpen vélekedett az alapjogi kérdések miatt indult korábbi kötelezettségszegési eljárásokról is. Ezek szerinte végül azt tették lehetővé a kormány számára, hogy azt mondhassa, a Brüsszellel folytatott párbeszédet követően módosították a kifogásolt részeket, és immár minden rendben van. A politikus szerint ezek szerint átfogó megközelítésre volna szükség, mert jelenleg nincs uniós jogi eszköz az alapjogok érvényesülésének kikényszerítésre, ha egy ország már tagja az uniónak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.