Közélet

Fokozódik az árvízi készültség

Az eddiginél is több szakaszon rendelt el árvízi és belvízi készültséget az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Balaton vízszintjét pedig csökkentik.

Magyarországon jelenleg 376 kilométer hosszban van árvízvédelmi készültség az Országos Műszaki Irányító Törzs legfrissebb jelentése szerint. Ebből másodfokú készültség 215 kilométer, elsőfokú készültség pedig 161 kilométer hosszban.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Kraszna folyó mentén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Hortobágy-Berettyó mentén, Tolna megyében a Sió mentén van másodfokú árvízvédelmi készültség – írja a jelentés. Szintén Tolna megyében a Sió alsóbb szakaszai mentén, továbbá Békés és Hajdú-Bihar megyében a Sebes-Körös, illetve a Berettyó mentén van érvényben elsőfokú árvízvédelmi készültség.

Belvízzel borított terület Taksony határában 2018. március 22-én.

Forrás: MTI Fotó: Mohai Balázs

A Balatonból továbbra is eresztik a vizet a Sió csatornán keresztül. Az előrejelzések szerint a most következő 6 napban jelentős csapadék a vízgyűjtő területén nem varható, ezért a tó vízszintjének stagnálása, majd csökkenése várható.

A belvíz miatt 61 szakaszon van készültség, öt szakaszon harmadfokú, 38 szakaszon másodfokú, 18 szakaszon elsőfokú a készültség. A belvízzel elöntött területek nagysága több mint 74 ezer hektár, s ebből több mint 38 ezer hektár vetés/szántó. A legnagyobb elöntések Békés és Csongrád megyében vannak.

Kiemelték továbbá, hogy az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján a következő hat napban az ország területén nem várható számottevő csapadék. Így a folyamatos belvízi szivattyúzás mellett az elkövetkező napok hőmérséklet emelkedése várhatóan segíti a víz talajba szivárgását. Mindezek nyomán a csapadékmentes időszakokban a napsugárzás és a mérsékelt szél hatásának köszönhetően a belvízi elöntések várhatóan csökkennek – áll a vízügyi jelentésben.

 

árvízi készültség Országos Vízügyi Főigazgatóság belvíz Balaton
Kapcsolódó cikkek