BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Táborozás előtt fontos a gyerekkel a pénzügyekről beszélni

Itt az osztálykirándulások időszaka, a kisebbek egy, a nagyobbak akár 2-3 napos kirándulásokra indulnak a legnépszerűbb helyszínekre. A gyerekek élvezik az önállóságot, hogy kapnak egy kis költőpénzt, amit maguk oszthatnak be. A szülőknek ekkor érdemes az új, mindennapi pénzügyi élethelyzetekre is felkészíteni a pénzhez jutó gyereket. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő különdíjasaiként több mint 400 szerencsi általános iskolás vehet részt egy budapesti osztálykiránduláson, ezért a szervezők összegyűjtötték, miről érdemes beszélgetnünk a kicsikkel az utazás előtt – derül ki a K&H Bank közleményéből.

Az osztálykirandulas.hu internetes portál szerint 2017-ben a legnépszerűbb osztálykirándulás helyszín egyértelműen a Velencei-tó és a közvetlenül a partján fekvő települések lettek. Népszerűséget tekintve második helyen Balatonfüred, a dobogó legalsó fokán Esztergom végzett. Budapest is kedvelt célpont, a verseny pénzügyi osztálykirándulásának is ez a helyszíne.

A legtöbb csapatot nevező hátrányos helyzetű térségben működő iskola különdíját ugyanis a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola kapta, az ő nyereményük lett a budapesti, pénzügyi tematikára épülő osztálykirándulás.

Forrás: K&H

A gyerekeknek valószínűleg teljesen mindegy hová mennek– a lényeg, hogy 1-2 napot szüleik nélkül, önállóan töltsenek és ez jó alkalmat ad arra is, hogy egyedül helyt álljanak a pénzügyekben. Élvezik, hogy beoszthatnak bizonyos mennyiségű pénzt, és nem a szüleik mondják meg, mit vegyenek. Ilyenkor azt is könnyebben belátják, hogy bizony nem telik mindenre, mivel nem a szülők feneketlennek gondolt pénztárcájából kell állni az édességeket és chipseket.

Sok szituációra fel kell készíteni a gyereket, aki pénzt kap a kezébe. Szerencsére ekkor még viszonylag védett környezetben, kevés pénzről van szó. A pénzügyi vetélkedő éppen abban segít, hogy a ma kicsiben hozott döntéseik, később felnőttkorukban is átgondoltak és okosak legyenek

- mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója, aki szerint a következőkről érdemes beszélgetniük a szülőknek a gyerekekkel az osztálykirándulások előtt:

  • ne költsenek túl sokat - felesleges több ezer forinttal elindítani a gyereket egy egynapos kirándulásra – egy napra 1000 forint bőven elég lehet, ha több napos, akkor ezt lehet némileg növelni, hogy minden napra jusson egy fagyi és egy üdítő,
  • a szülők egyeztessenek a tanárral - alsóban mindenképp kérdezzünk rá, hogy vigyen-e, vihet-e pénzt, lehet, hogy senki más nem visz és elképzelhető, hogy nem is engedi a pedagógus, hogy vásároljanak – majd ő vesz nekik fagyit az osztálypénzből,
  • tisztázzák a megspórolt pénz sorsát - érdemes tisztázni, mert ha kuporgatós gyerekünk van és tudja, hogy övé lesz a megspórolt pénz, inkább szomjazik egy napon át, de nem költ a kapott pénzből.
  • A kérdések rendkívül sok szülőt és gyermeket érintenek, hiszen több mint 200 ezer gyerek tölt el valamennyi időt a különböző táborokban idén, ami rekordnak számít.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.