Közélet

Kiadták a vörös figyelmeztetést

Extrém magas parlagfű pollenkoncentráció miatt figyelmeztetést adott ki az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) vasárnapra az Alföld egyes területeire.

Szigeti Tamás, az OKI levegőhigiénés és aerobiológiai osztályának vezetője elmondta,

jelenleg az ország egész területén magas a parlagfű pollenszórása, ami másodfokú figyelmeztetésnek felel meg. Az Alföld egyes területein, Kecskemét és Szeged térségében azonban extrém magas lesz a parlagfű pollenjének koncentrációja.

A szakember hozzátette, főként zivatarok környezetében a kezdeti viharos időszak is megemelheti a pollenkoncentrációt, ilyenkor az arra érzékenyeknél asztmatikus tünetek is jelentkezhetnek.

Fotó: AFP

Szigeti Tamás kiemelte, hogy az elkövetkező napokban fokozódik a pollenterhelés, a pollenszezon csúcsát szeptember első hetére várják a szakemberek.

Akinek allergiás tünetet okoz a parlagfű, mindenképpen forduljon szakemberhez, hiszen gyógyszeres kezeléssel a tünetek enyhíthetők

– mondta.

A szakember azt javasolja, hogy ezekben a hetekben érdemes kora reggel, vagy késő este szellőztetni, a mosott ruhát ne a szabadban szárítsuk, valamint lehetőség szerint naponta mossunk hajat és gyakrabban cseréljünk ágyneműt, hiszen ezekben is megtapadhatnak a pollenszemek.

riasztás pollen parlagfű
Kapcsolódó cikkek