BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy politikus bejelentkezett a német kormánypárt élére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök vasárnap a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy megpályázza a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségét.

A január 19-én tartandó rendkívüli kongresszuson várhatóan egyedüli jelöltként induló politikus a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság hírportálján ismertetett nyilatkozatában elmondta,

hogy hosszú mérlegelés után és számos CSU-tag kérésének eleget téve készen áll a párt szolgálatába állni, ezért megpályázza az elnöki tisztséget.

Jelezte, hogy a CSU távozó vezetőjével, Horst Seehoferrel folytatott hatalmi harc végeztével a megbékélésre és a párt egységének megteremtésére törekedne. Mint mondta, a CSU megújításán „a bázissal és a tisztségviselőkkel együtt, csapatban” kíván dolgozni, mert „csak együtt” lehet megbirkózni a párt előtt álló „nagy kihívásokkal”.

Markus Söder új bajor tartományi miniszterelnök
Fotó: MTI/EPA/Lukas Barth

A BR kiemelte: Markus Söder megválasztása valószínűleg formalitás lesz, mert miután a CSU-alelnök Manfred Weber bejelentette, hogy az Európai Bizottság elnöki tisztségének megszerzésére összepontosít, és Alexander Dobrindt, a CSU-s szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselők vezetője is kizárta, hogy megpályázza az elnöki tisztséget, nincs politikus a színtéren, aki a győzelem esélyével indulhatna Markus Söderrel szemben.

Horst Seehofer pénteken közölte, hogy január 19-re rendkívüli kongresszust hív össze, amelyen megválasztják a párt új elnökét. Azt már a hét elején bejelentette, hogy rövidesen befejezi 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de a szövetségi belügyminiszteri tisztségét megtartja.

A csak Bajorországban működő CSU az októberi helyi választáson több mint 50 éve a leggyengébb eredményt érte el, és elveszítette abszolút többségét a német tartomány törvényhozásában (Landtag). Azóta egyre többen sürgették Horst Seehofer távozását a párt éléről. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.