Közélet

Őrizetben az egyik legnagyobb magyar húsipari cég tulajdonosa

Költségvetési csalással gyanúsítja az egyik legnagyobb magyar húsipari cég tulajdonosát a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága – írja a PestiSrácok.hu. 

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítja Piero Pini olasz üzletembert, a 100 milliárdos árbevételű magyar húsipari cég, a kiskunfélegyházi székhelyű Hungary Meat Kft. tulajdonosát és két társát a Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága – értesült a PestiSrácok.hu.

A hagyományos választott bírósággal valamelyest szembeforduló trend jelei formálódnak
Fotó: Shutterstock

A lap úgy tudja, Pinit és két munkatársát múlt héten vették őrizetbe a NAV nyomozói. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás jogellenes befolyásolása, továbbá a bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezte a letartóztatásukat,

a Kecskeméti Járásbíróság pedig szombaton nem jogerősen úgy döntött, hogy 30 napra elrendeli Pini és egy társa legszigorúbb kényszerintézkedését,

míg a harmadik személynél a korábbi házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyelet elrendeléséről határozott a bíróság.

költségvetési csalás Piero Pini
Kapcsolódó cikkek