Közélet

Milliárdokba kerül az 550 hektár új erdő

Az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és közel 100 tonna makkot használnak fel a Országfásítási Program keretében. A Vidékfejlesztési Program 12 felhívással, közel 106 milliárd forinttal segíti az erdőgazdálkodást – mondta Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Világgazdaságnak, jelezve, hogy hamarosan 500 millió forintos keretösszeggel új felhívást hirdet az agrártárca.

Hány erdőgazdaságokat érinti az Országfásítási Program, és mi alapján választották ki ezeket?

A program jelenlegi szakaszában 20 erdőgazdaság végez erdőtelepítéseket. Az országfásításon belül mintaprogramként kezeljük a mostani 550 hektár betelepítését, ahol felhasználjuk az állami erdőgazdaságok szakmai kompetenciáit, bemutatjuk a kivitelezés különböző lehetőségeit. Szintén fontos cél a figyelemfelhívás, hogy a magán gazdálkodókat is bevonjuk a fásítási programba, hiszen magántulajdonban lényegesen több erdősíthető terület van.

Mennyi idős és milyen fajta facsemetéket telepítenek?

A fafajok kiválasztását minden esetben megelőzte a termőhely vizsgálata. Az adatokat az Erdészeti Tudományos Intézet a klímaváltozás várható tendenciáinak megfelelően elemezte, vagyis a szakemberek megvizsgálták, hogy az új erdő életében várható klimatikus változásoknak mely fajok felelnek meg a legjobban. Ez alapján születtek meg az erdészeti hatósághoz benyújtott telepítési tervek, amelyeknek a fele őshonos tölgy, bükk és hazai nyár, mintegy 30 százalékban akác, a fennmaradó részben pedig nemesnyár és fenyő fajokból álló erdők létesítését tartalmazzák. Az erdészeti gyakorlatban fajtától függően 1-4 éves facsemetéket ültetnek el az erdősítés során.

Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Világgazdaság konferenciáján
Fotó: VG / Kallus György

A facsemeték mely kertészetekből származnak, és átlagosan mennyibe kerülnek?

A facsemetéket az erdészeti szaporítóanyagot termelő hazai csemetekertekből szerzik be az erdőgazdaságok. Több társaság saját maga is rendelkezik csemetekerttel, mint például a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vagy a Bakonyerdő Zrt., akik saját nevelésű facsemetéket is felhasználnak. Fafajtól, mérettől és minőségtől függően a facsemeték jelenlegi piaci ára 15-150 forint közötti.

A száz tonna makkot honnan szerzik be, és milyen áron?

A makkot jellemzően a szaporítóanyag gyűjtéssel és kereskedelemmel foglalkozó hazai csemetekertektől szerzik be, de előfordul saját gyűjtésű makk felhasználása is. A jelenlegi piaci árak 250-300 forint per kilogramm körül alakulnak, de ez még jelentős mértékben változhat, mivel most kezdődik a gyűjtési szezon.

Mennyibe kerül az Országfásítási Program összesen, és meddig tart?

Az országfásítási célkitűzés a Nemzeti Erdőstratégiára támaszkodva több évtizedes kifutású. A most induló mintaprogramok célja, hogy felhívja a figyelmet a gazdálkodók és önkormányzatok előtt álló lehetőségekre, és szakmai referenciául szolgáló erdőtelepítéseket valósítson meg. Az állami erdőgazdaságok mintaprogramjának ültetései a novembertől-áprilisig tartó ültetési szezonban zajlanak, az új erdő ápolása, nevelése azonban további 8-12 évig tart. Az ültetések közvetlen költsége több száz millió forint, az ápolásokkal együtt azonban milliárdos nagyságrendű feladat ekkora erdőterület létesítése.

Fotó: Pixabay

Korábban azt közölte a tárca, hogy az elmúlt hónapokban a Vidékfejlesztési Program keretében 80-130 százalékkal emelték az erdőtelepítési pályázatok forrását. Így mekkora keretösszegek állnak most rendelkezésre erre a célra?

Annak érdekében, hogy a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket, a tárca a mintegy 39 milliárd forint keretösszegű „Erdősítés támogatása” című felhívás módosításáról döntött. A felhívás további kedvező módosításának köszönhetően, a jövedelempótló támogatás összege az eddig hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és a jövedelempótló támogatás igénybevételének időtartama minden fafaj esetében egységesen 12 évre nőtt. Mindezek eredményeként nemcsak több támogatást kapnak a gazdák, hanem fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt. A támogatási kérelem benyújtására 2021. december 31-éig van lehetőség.

Megemlítendő továbbá, hogy a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat forrásainak felhasználásával hamarosan 500 millió forintos keretösszeggel új felhívást hirdet az agrártárca. Az Országos Erdészeti Egyesület szakmai támogatásával megvalósuló program keretében az egyes vidéki önkormányzatok, egyesületek számára is lehetőség nyílik települési szintű faültetések, utcafásítások, közpark fásítások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás igénylésére.

Kis Miklós Országfásítási Program mezőgazdaság erdő interjú
Kapcsolódó cikkek