2020-ban összesen 4561 haláleset köthető droghasználathoz, ami 3,8 százalékkal magasabb, mint a 2019-es adat (4393), és magasabb a korábbi, 1993-as negatív rekordnál – számolt be róla a BBC.

Fotó: Shutterstock

Ez azt jelenti, hogy minden egymillió lakosból 79,5 vesztette életét tavaly a kábítószerek miatt. A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) közleménye alapján ezek közel fele még 2019-ben történhetett, azonban az adatfeldolgozás késedelme miatt a 2020-as statisztikákba került be.

A hivatal megerősítette, hogy drogtúladagolások többsége még a pandémia előtti időszakban következett be.

A halottak között kétszer annyian voltak a férfi áldozatok, mint a nők.
Regionális bontásban Észak-Kelet Angliában a legsúlyosabb a helyzet, egymillió lakosra vetítve 104,6 haláleset köthető a kábítószerekhez, miközben Londonban ez az arány mindössze 33,1.

Fotó: ONS / BBC


Az adatok alapján a 45 és 49 éves kor közötti korosztályt sújtotta leginkább ez a halálok. Ez az ONS elemzése alapján a kábítószer-használók öregedő csoportjára vezethető vissza, mivel a tartós droghasználat egészségkárosító hatásai ebben az életkorban már egyre szembetűnőbben jelentkeznek.
A halálesetek nagyjából felét az ópiát-származékok használata okozta, de a kokainfogyasztáshoz köthető mortalitás is 10 százalékkal nőtt 2019-hez képest, és négyszerese a 2010-es értéknek.
Egy héttel korábban Skócia közölte a hasonló adatsorait. A több mint 1300 haláleset egy hét évvel korábbi negatív rekordot adott át a múltnak.