Egy frissen megjelent olasz kutatás szerint azok a könyvvizsgáló cégek, melyeket a szervezett bűnözői csoportok – mint a Mafia, a ‘Ndrangheta, és a Camorra – használnak, jobb munkát végeznek, mint azok, melyek nem rendelkeznek ilyen kapcsolatokkal.

Tekintve, hogy a szervezett bűnözés számára végzett munka láthatatlan, az ilyen kapcsolatokkal rendelkező cégek nyilvánosan elérhető munkájának minőségét vizsgálták a kutatók.

Fotó: Shutterstock

A kutatás szerint a bűnszervezetek igénye a jó minőségű könyvelés iránt érthető, ám kérdéses, hogy ezt meg is tudják-e szerezni. A négy nagy nemzetközi könyvvizsgáló szolgáltatásai például elérhetetlenek ezen csoportok számára. A könyvelők körében is érthető lehet, ha nem vállalják a szokatlan megbízókkal járó veszélyeket. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezek a szervezetek rendkívül meggyőzőek tudnak lenni a toborzás során és a fenyegetések mellett az általuk kínált fizetés is vonzó lehet.

Az eredmények szerint a bűnözői kapcsolatokkal rendelkező könyvvizsgálók munkája kevesebb hibát tartalmazott és mentes volt az aggresszív adóelkerülési stratégiáktól is – a tanulmány szerzői szerint azért, hogy ne hívják fel magukra a figyelmet.

Azt azonban mindenképpen érdemes észben tartani, hogy a kutatás szerzői kiemelik, hogy az eredményeik nem feltétlenül általánosíthatóak az Olaszországon kívüli bűnszervezetekre.