Dél-Koreában generációkon átívelő, szigorú munkahelyi kultúra alakult ki. Rengeteg olyan szokás és hagyomány van, amit a vállalatok a munkahelyi kapcsolatok javítása érdekében folyamatosan fenntartanak, annak ellenére, hogy a fiatalabb generációk már nem rajonganak értük. Ilyen például a hoeshik hagyománya.

Azt a szokást nevezik így Dél-Koreában, amikor a kollégák munka után közösen elmennek vacsorázni. Ez papíron egy fakultatív program, de a gyakorlatban elvárt, hogy a munkatársak részt vegyenek ezeken az eseményeken.

A Reuters arról ír, hogy a fiatal generációs alkalmazottak már a járvány előtt is ellene voltak ezeknek a vacsoráknak és hétvégi csapatépítő programoknak. Idejétmúlt vállalati kultúrának tartják a hoeshikhagyományt, ami indokolatlanul behatol a személyes idejükbe.

A Reutersnek nyilatkozó 29 éves szöuli lakos, Jang (teljes nevét nem kívánta vállalni, hogy az interjú miatt ne kerüljön bajba a munkahelyén) elmondta, hogy

a hoeshik szinte a munka részét képezik, de fizetés nem jár utánuk.

Slow,Motion,Of,Group,Of,Asian,Happy,Friends,Drinking,And
Fotó: Shutterstock

A múlt héttől már az éjszakai kijárási tilalmat is eltörölték a dél-koreai városokban, illetve az éttermekben megszűnt a 10 fős korlátozás a privát összejövetelekre. Ez ismét lehetőséget ad a céges bulik megszervezésére, amitől viszont a dolgozók elszoktak és nem is igazán vágynak rájuk.

A munka utáni vacsorákban az a legrosszabb, hogy nem tudod, mikor lesz vége. Ha az alkohol is előkerül, akkor akár egész éjszakán át tarthat

– mondta Jang. Hozzátette, hogy a vacsorák mellett még ott voltak a hétvégi céges elvonulások is, amelyek az emberek egész hétvégéjét elvitték. Arról is beszélt, hogy sokkal jobban élvezi a több szabadidőt. Tisztábban tudja tartani az otthonát, megtanult főzni, és jut ideje az edzésre is.

A járvány új időszámítást indíthatott, ami a hoeshikkultúra végét jelentheti egy szakértő szerint.

Most, hogy a munkavállalók tudják, milyen érzés a szabad idejüket magukra fordítani, a cégek nem lesznek képesek teljesen visszaépíteni ezeket a hagyományokat a vállalati életbe

– mondta szöuli Yong Suh Gu, a Sookmyung Women’s University marketingprofesszora.

Az Incruit Corp. toborzási webhelyet üzemeltető cég felmérésében

a válaszadók 80 százaléka számolt be arról, hogy megváltoztak a munkahelyük céges hagyományai, és 95 százalékuk elégedett volt ezekkel a változásokkal. 

Annak ellenére, hogy egyre több dolgozó van ellene a munkahelyi vacsoráknak, a vezető beosztású munkavállalók többsége még mindig szükségesnek tartja ezeket a munkahelyi kapcsolatok építéséhez.

Suh professzor arról beszélt, hogy

ez egy újabb generációk közötti konfliktushoz fog vezetni. Az biztos, hogy ha a munka utáni vacsorák szokása nem is tűnik el teljesen, sokkal ritkábban lesznek az ilyen összejövetelek, mint korábban.