Július végén ismét a rekordszintek közelében kereskednek az európai részvényekkel. A kontinens tőzsdéi látszólag leküzdötték a feszült kereskedelmi tárgyalásokat és a devizapiaci nehézségeket, miközben a volatilitás is eltűnt a piacokról. A tőzsdézők jelenleg négy fő területre összpontosítanak a befektetéseik hozamának maximalizálása érdekében, miközben újabb jelentős árfolyammozgató katalizátorra várnak.
A páneurópai Stoxx 600 részvényindex az elmúlt tíz év legerősebb első negyedéves teljesítményét nyújtotta amerikai megfelelője, az S&P 500-zal szemben, 2025 első hét hónapját követően pedig 8,4 százalékos emelkedést mutat, hajszálnyival megelőzve a tengerentúli zászlóshajónak számító index 8,2 százalékos erősödését.
Az európai részvények számára egyértelműen kedvező, hogy a hét végén az Egyesült Államok és az Európai Unió megállapodást kötött a 15 százalékos vámtarifáról, ezzel ugyanis egy jelentős bizonytalansági tényező tűnt el a piacokról. A kontinensünk tőzsdéit uraló optimizmus azonban már jóval ezt megelőzően tapasztalható volt, a befektetőket pedig a kereskedelmi háború legrosszabb forgatókönyvének elkerülése mellett több tényező is lázban tartja.
Az egyik ilyen terület a belső piacra orientált cégek, melyek részvényei idén felülteljesítik a főként exportra termelő európai vállalatokat. A teljesítménybeli különbség az euró erősödésének köszönhető a Reuters elemzése szerint. Az eurózóna fizetőeszköze 13,4 százalékot erősödött a dollárral szemben, ami negatívan hatott az exportőrök nyereségére.
A külkereskedelmi környezetre érzékeny szektorok, mint az autóipar és a tartós fogyasztási cikkgyártók, alulteljesítenek idén, miközben a belső piacból élő szektorok, köztük az európai bankok és a közműcégek, szárnyalnak.
A Stoxx autóipari alindexe a múlt heti jelentős erősödés dacára továbbra is 1 százalékos mínuszan áll idén, ami éles kontrasztot mutat a bankrészvények 35 százalékos és a közműcégek 15 százalékos ralijával.
Optimizmust hoztak a piacokra Németország hatalmas kiadási tervei is, amivel Európa legnagyobb gazdasága több évtizedes fiskális konzervativizmussal szakítva élénkítené saját gazdaságát. A védelmi és infrastrukturális beruházásokból az uniós cégek is profitálhatnak.
Bár az amerikai vámokkal kapcsolatos bizonytalanságok jókora részvényeladási hullámot váltottak ki tavasszal, a frankfurti DAX index ezt mostanra kiheverte, sőt júliusban új csúcsot is elért az első számú német blue chip részvénykosár, amely immár 20 százalék feletti ralit tud felmutatni 2025-ben.
Mindeközben az európai befektetők újra felfedezték maguknak a kisrészvényeket, melyek 2025-ben öt év óta először felülteljesítik a kontinens nagy tőzsdei kapitalizációjú cégeit.
Az előbbiek átlagosan 13,4 százalékkal értékelődtek fel az év eleje óta, míg a nagyvállalati index 9,1 százalékkal tudott feljebb kerülni.
Graham Secker, a Pictet Wealth Management részvénystratégája szerint az euró április óta tartó erősödése és a jobb gazdasági kilátások vezettek a kis kapitalizációjú vállalatoknál látott fordulathoz.
„Nagy érdeklődés övezte a német fiskális ösztönzőcsomag bejelentését, ami a német közepes és kis kapitalizációjú vállalatok átértékelődését eredményezte, mivel valószínűleg ez a legegyszerűbb módja annak, hogy befektetőként részesüljünk az Európában bevezetésre kerülő fiskális ösztönzők előnyeiből” – mondta Secker.
A kisebb méret nemcsak a cégeknél, hanem a piacoknál is trendi idén, a kontinens több kisebb részvénypiaca is felülteljesíti az európai átlagot:
„Úgy gondolom, hogy a befektetők egyre inkább ezekre a kisebb piacokra pozicionálják magukat, amelyek a szektorális tényezőkből és a hazai gazdasághoz való nagyobb kitettségből profitálnak” – mondta Nabil Milali, az Edmond de Rothschild alapkezelő portfóliómenedzsere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.