A brazil hadsereghez köthető, az erdőirtás káros hatásait vitató álhír hálózatot távolított el a Facebook tulajdonos Meta a közösségi oldalairól – idézi a vállalat jelentését a Reuters.
Noha a hálózat résztvevői hivatásos katonák voltak,
azt nem sikerült bizonyítani, hogy utasításokat hajtottak végre vagy önállóan cselekedtek.
A jelentés nem vet jó fényt az egykori katonából Brazília elnökévé váló Jair Bolsonaróra, aki régóta táplál kétségeket a környezetvédők állításaival kapcsolatban. Az elnök ugyan a hadsereg egységeit is bevetette az erdőirtás megfékezése érdekében, ám ezek a küldetések nem jártak sikerrel.
A mostani lépés a Meta részéről az első, amikor egy főként környezeti kérdésekkel foglalkozó álhír hálózatot vesz célba a vállalat, ám tovább fokozhatja Bolsonaro ellenérzéseit a nagy technológiai cégekkel szemben, melyek szerinte elnyomják a konzervatív hangokat platformjaikon.
A politikus kritikusai szerint azonban valójában
Bolsonaro és támogatói használják ezeket a felületeket veszélyes, a demokratikus intézményeket aláásó álhírek terjesztésére.
A Meta jelentése szerint a most leleplezett hálózat – mely méretében és hatásában csak mérsékelt sikereket ért el – hamis felhasználók Facebook és Instagram fiókjait használva eleinte a földreformról majd a koronavírus-járványról tett közzé bejegyzéseket, mielőtt a környezeti témákat helyezte volna előtérbe.
A hálózat 2021-ben nem létező civil szervezetek számára hozott létre oldalakat, melyek arról írtak, hogy az amazonasi esőerdők irtása igazából annyira nem is káros, továbbá a valódi környezetvédő szervezetekkel szemben fogalmaztak meg kritikákat.