A Giorgia Meloni vezette jobbközép szövetség győzelmét jelzik a vasárnap tartott olasz parlamenti választáson az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések. Várhatóan meg lesz a kormányzáshoz szükséges többsége a szövetségnek. 

Fotó: AFP

Történelmet írhatnak az olaszok: megválaszthatják az ország első női miniszterelnökét

Giorgia Meloninak áll a zászló az előrejelzésekben, ő lehet Olaszország első női kormányfője.

A részvétel egyébként jócskán elmaradt a korábbiaktól, mindössze 64,7 százaléka járult az urnákhoz a szavazásra jogosult állampolgárok közül. Különösen a déli régióban voksoltak kevesen, például Szicíliában. 

A RAI közszolgálati televízió megbízásából készült felmérés szerint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI), valamint más, kisebb pártok alkotta jobbközép szövetség a voksok 41–45 százalékát nyerheti, ami elegendő ahhoz, hogy a törvényhozás mindkét házában többsége legyen.

A jobbközépnek világos fölénye van mind az alsóházban, mind a szenátusban. Hosszú éjszaka lesz, de már most köszönetet szeretnék mondani

– írta Salvini Twitter-oldalán.
A balközép koalíció, amelyet az Enrico Letta vezette Demokrata Párt (PD), a Zöldek, az Olasz Baloldal (SI) és az Emma Bonino vezette Europa+ alkot, a szavazatok 25,5–29,5 százalékát szerezte meg az előrejelzés szerint.
A televízió felmérése szerint egyenkénti bontásban a legerősebb parlamenti erő az FdI lesz, amely a voksok 22,5–26,5 százalékát tudhatja magáénak. A legtöbb szavazatot szerzett parlamenti párt vezetőjeként Maloni kaphat kormányalakítási megbízást, s ezzel ő lehet az ország első női miniszterelnöke. Második helyen a PD végzett 17–21 százalékos eredménnyel. Harmadik a koalíción kívül indult, az utóbbi öt évben kormányzó, Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) a 13,5–17,5 százalékkal. Az Opinio Italia közvéleménykutató intézet szerint a Liga 8,5–12,5 százalékkal negyedik helyen végzett.

A szintén koalíción kívül indult úgynevezett centrum, amelyet a Carlo Calenda vezette Akció és a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) alkot, pedig 6,5–8,5 százalék körüli eredményre számíthat.

A Forza Italia 6,8 százalékot szerezhetett. Az első eredmények legkorábban hétfőn reggel várhatók. A RAI előrejelzése szerint a jobbközép pártok 227–257 mandátumhoz juthatnak a 400 fős képviselőházban, s 111–131 helyük lehet a 200 fős szenátusban. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint a választói részvétel 64,7 százalékos volt.