Második világháborús lőszerutánpótlás-konténereket emeltek ki a tűzszerészek a Dunából az 1945-ben felrobbantott Lánchíd eredeti, folyómederbe esett elemeinek romeltakarítása során – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész és hadihajós ezrede pénteken a Facebook-oldalán.

A bejegyzésben azt írták, hogy 1944 karácsonyára bezárult az ostromgyűrű Budapest körül, az utánpótlást pedig légi úton juttatták el ide, ehhez két szükségleszállóhelyet és négy ledobóhelyet jelöltek ki, az egyik a Tabánban volt.

Az első szállítmány 1944. december 29-én érkezett meg a levegőből a fővárosba, a mintegy két hónapig tartó ostrom során pedig átlagosan napi 61 légi bevetést hajtottak végre,

de csak 1975 tonnányi ellátmányt sikerült így bejuttatni Budapestre. A ledobótartályok közül a lőszeresek ernyője piros, az élelmiszereseké pedig fehér színű volt.

A piros ejtőernyők biztosíthatták azoknak a német lőszerutánpótlás-konténereknek a célba érkezését is, amelyeket a közelmúltban emeltek ki a Dunából az 1945. január 18-án felrobbantott budapesti Lánchíd eredeti, folyómederbe esett elemeinek romeltakarítása során.

A Honvédség bejegyzése kiemelte, hogy az egyik konténer több mint 100 kilogrammnyi német Mauser puskába való lőszert, a másik pedig nyolc Faustpatrone 2 típusú, ugyancsak német kézi páncéltörő gránátot tartalmazott, szállítható állapotban.

A lőszerutánpótlás-konténereket feltételezhetően a tabáni ledobóhelyre akarták célba juttatni, de elsodródhattak, így süllyedhettek a Duna medrébe, ahonnan mintegy nyolc évtized elteltével kerültek ismét elő.

A robbanóeszközöket és a lőszereket elszállították a helyszínről a tűzszerészek a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, ahol később megsemmisítik.

„A Faustpatrone 2-es kézi páncéltörő gránátokat rejtő lőszerutánpótlás-konténer remek állapotban maradt meg, így egy kisebb restaurálást követően ezredünk tűzszerészoktató termébe kerül majd, részét képezve a kiképzendő katonák tananyagának” – zárult a közlemény.