Oroszország az ukrajnai különleges hadművelet eredményeképpen megerősítette szuverenitását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.

Fotó: AFP

Úgy gondolom, hogy semmit sem veszítettünk, és nem is fogunk semmit sem veszíteni (a háborúval). Ami a nyereségeket illeti, azt mondhatom, hogy a fő nyereség a szuverenitásunk megerősítése, és ez elkerülhetetlen következménye annak, ami most történik

– mondta Putyin. Azt is kijelentette, hogy 

Moszkva nem elkezdte a katonai műveleteket Ukrajnában, hanem csak megpróbálja befejezni őket.

Az orosz elnök szerint a harcok 2014-ben kezdődtek, miután Ukrajnában puccsot hajtottak végre azok, „akik a saját népüket akarták elnyomni”. Álláspontja szerint a Moszkva által különleges hadműveletnek nevezett invázió tudatos tükörválasz az Ukrajnában évek óta zajló eseményekre, amelynek célja a Donyec-medencében élők megsegítése. 

A gazdasági konfrontációra kitérve azt fejtegette: 

az egész világot fenyegető nyugati szankcióknak az a katalizátora, hogy az Egyesült Államok kezéből kicsúszik a dominancia, a nyugati elit pedig képtelen az objektív tények elfogadására. 

Azt hangoztatta, hogy az európai vállalatok versenyképességét csökkenti az orosz kapcsolatok megszakítása, és nem lenne meglepő, ha helyüket mind a kontinensen, mind a világpiacon amerikai vetélytársaik vennék át. Meglátása szerint a dollárba és más nyugati valutákba vetett bizalom elveszett, és a fejlett országokban az többéves csúcsokat ért el.

Putyin kijelentette, hogy megbízhatónak és hitelesnek tartja a zaporizzsjai atomerőmű helyzetéről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség missziója által elkészített jelentést. Bejelentette, hogy az orosz fél kész akár holnap újságírókat, köztük európaiakat vagy amerikaiakat, elvinni a létesítménybe. Közölte, hogy utasította a Roszatomot: dolgozzon ki további javaslatokat az atomerőmű biztonságának fokozására. Megjegyezte: nem az jelenti a fő veszélyt, ha a reaktorokat találat éri, hanem az, ha a kiégett fűtőelemek tárolására szolgáló létesítményeket. 

Moszkva nem fog tükörintézkedésekkel válaszolni az orosz állampolgárokkal szembeni vízumszigorításokra, és nem tesz olyat, ami nem szolgálja az érdekeit. Leszögezte, hogy Oroszország maga nem fogja megszakítani a kapcsolatokat a Nyugattal, a gazdaság mellett beleértve a kultúrát, az oktatást és a sportot is.