Még nincsenek meg a békés rendezés feltételei Ukrajnában, de a háború legvalószínűbb kimenetele a tárgyalásos megoldás – mondta szerdán a NATO főtitkára.

Oroszország egyelőre nem mutatja a jelét annak, hogy bekapcsolódna egy olyan tárgyalási folyamatba, amely Ukrajna szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartásáról szólna – jelentette ki Jens Stoltenberg a Financial Times által szervezett virtuális politikai fórumon. Ugyanakkor hozzátette, hogy

az ukránokon múlik annak eldöntése, hogy mikor tartják megfelelőnek az időt a tárgyalások elkezdésére, és az is, hogy megállapodjanak a tárgyalások feltételeiről.

A Financial Times felidézi: Joe Biden amerikai elnök a múlt héten kifejezte készségét a tárgyalásokra Vlagyimir Putyinnal arról, hogy az orosz elnök hajlandó lenne-e véget vetni a háborúnak, Mark Milley tábornok, az amerikai fegyveres erők vezérkari főnöke pedig néhány hete szintén arról beszélt, hogy a télen alkalom nyílhat a tárgyalások megkezdésére Moszkvával.

Jens Stoltenberg.
Fotó: John Thys / AFP

A Financial Times szerdai fórumán a NATO-főtitkár azt is kijelentette: Oroszország most azzal próbálkozik, hogy egy kis időre befagyassza a háborút, hogy átcsoportosíthassa erőit, és tavasszal megkísérelje egy nagyobb offenzíva elindítását.

Jens Stoltenberg hozzátette: a helyzet paradoxona, hogy minél inkább szeretnénk a békés, tárgyalásos megoldást, annál sürgetőbb feladat Ukrajna katonai segélyezése.

Elmondta: a NATO már a háború előtt megpróbált kapcsolatba lépni Moszkvával a Putyin által felvetett biztonsági aggályok ügyében. Stoltenberg szerint azonban hosszú távra ható következményei lesznek annak, hogy Moszkva mégis az Ukrajna elleni offenzíva mellett döntött.

A NATO-főtitkár kijelentette: fel kell ismerni, hogy amikor az ukrajnai háború véget ér, az sem jelenti majd azt, hogy vissza lehet térni valamiféle jó vagy normális viszonyhoz Oroszországgal. Stoltenberg szerint a NATO-nak hosszú ideig tartó nehéz viszonyrendszerre kell felkészülnie Oroszországgal, és befektetési forrásokat kell fordítania saját védelmére.