BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esélytelennek látszik, hogy Joe Biden tárgyalóasztalhoz üljön Vlagyimir Putyinnal

A kommunikáció szintjén Biden és Putyin is nyitottnak mutatkozik az ukrán helyzetről való tárgyalásra, de végeredményben szinte esélytelen, hogy egy asztalhoz üljenek. Ennek oka, hogy a két vezető a másik számára elfogadhatatlan feltételeket állapít meg a tárgyalások megkezdéséhez. Joe Biden közölte, hogy csak akkor lesz lehetőség arra, hogy egyeztessen Putyinnal, ha az orosz csapatok kivonulnak Ukrajna egész területéről.

Megnehezíti a tárgyalási alap keresését az a körülmény, hogy Joe Biden amerikai elnök az orosz hadsereg kivonását nevezte meg a Moszkvával Ukrajnáról folytatandó tárgyalások feltételeként – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.

Fotó: Natalija Kolesznyikova / AFP

Biden úgy véli, hogy Oroszország kivonulása lenne a jele annak, hogy Putyin kész tárgyalni. Az Egyesült Államok nem ismeri el az új területet az Oroszországi Föderáció részeként, és ez természetesen megnehezíti a közös megbeszélések talajának megtalálását

– mondta Peszkov. Hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin nyitott arra, hogy elkezdődjenek a kapcsolatfelvételek és a tárgyalások a konfliktus lezárására. A szóvivő szerint Oroszország a békés, diplomáciai eszközökkel összehozott megállapodást preferálná, de ez csakis érdekei figyelembevételével elképzelhető.

Az elítélt bűnözőket is besorozhatják Ukrajnában

Be akarják sorozni az elítélt bűnözőket Ukrajnában. Jelenleg a jogszabályok nem teszik lehetővé a büntetett előéletűek katonai mozgósítását, de egy új jogszabálytervezet eltörölné ezt a tiltást. A módosítás szerint a katonai szolgálat idejét utólag levonnák a szabadságvesztés hátralévő idejéből.

Peszkov emlékeztetett, hogy az orosz elnök megpróbált tárgyalásokat kezdeményezni az Egyesült Államokkal, a NATO-val és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ), ám állítása szerint ezeket a kezdeményezéseket senki sem viszonozta.

Biden csütörtökön, az Emmanuel Macron francia elnökkel közösen tartott washingtoni sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy a közeljövőben nem tervez megbeszélést Putyinnal, ám mégis hajlandó lenne erre, ha az orosz államfő „érdeklődést mutatna” a háború befejezése iránt – erről a BBC számolt be.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.