Közélet

Elbukhat a Kreml terve: nem sikerült népszerűtlenné tenni az ismeretlen helyen lévő Prigozsint

Lukasenka szerint a Wagner-vezér nem tartózkodik az országban. A Prigozsin elleni lejáratókampány és a razzia sem fordította ellene a közvéleményt.

Sem a Wagner csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin, sem a magánhadsereg zsoldosai nem tartózkodnak Fehéroroszország területén – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök. Ezek alapján mégsem teljesen valósult meg az az alku, amelyet a fehérorosz elnök a zsoldosvezérrel kötött a lázadás után – derült ki a Háborús Tanulmányok Intézetnek (Institute for the Study of War, ISW) pénteki jelentéséből.

Fotó: Alekszandr Nemenov / AFP

Ugyanakkor Lukasenka továbbra is fenntartja a közvetítő szerepét Vlagyimir Putyin és a hozzá korábban hűséges Prigozsin között. A fehérorosz elnök erős szerepvállalása egyesek szerint gyenge színben tünteti fel a Kreml vezetőjét.

Jevgenyij Prigozsin jelenlegi tartózkodási helye nem ismert. Az orosz források szerint Fehéroroszországban tartózkodik, a fehéroroszok szerint visszatért Oroszországba. Az ISW elemzői nem tudják megerősíteni Prigozsin tartózkodási helyét. Azt, hogy hol van a zsoldosvezér, még a mesterséges intelligencia sem tudja.

Az, hogy Prigozsin szabadon tevékenykedhet Oroszországban, arra utal, hogy még mindig bizonyos biztonsági garanciák védik, vagy pedig Moszkva továbbra is a Wagner-vezér hírnevének aláásását helyezi előtérbe a fizikai vagy jogi felelősségre vonás helyett

– emelte ki az ISW.

Mint ismert, Jevgenyij Prigozsin az Aljakszandr Lukasenkával folytatott telefonbeszélgetést követően leállította a Moszkva elleni menetelést. A belorusz vezető azt javasolta, hogy a zsoldosvezér térjen vissza a táborokba, pakoljon össze, és induljon Fehéroroszországba. Prigozsin állítólag beleegyezett ebbe.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár korábban arról számolt be, hogy értesüléseik szerint a Wagner Fehéroroszországba történő áttelepítéséről szóló megállapodás ellenére a zsoldosoknak csak egy kis része érkezett meg az országba. Megfigyelők szerint csaknem kétszáz Wagner-zsoldos tartózkodhat jelenleg a losvidói katonai gyakorlótér területén.

A puccskísérlet ellenére a Wagner-vezér továbbra is sokak szemében népszerű Oroszországban. Az orosz ultranacionalisták rendszeresen bírálják az állami propagandát, amiért megpróbálja Prigozsint gazemberként beállítani. Nagyon úgy tűnik, hogy eddig nem túl sikeres a Kreml azon törekvése, hogy megpróbálja elidegeníteni a nacionalista közösséget Prigozsintól.

Egy Wagner-közeli Telegram-csatorna csütörtökön azzal vádolta meg az orosz belügyminisztériumot, hogy szándékosan szivárogtatta ki a Prigozsin szentpétervári kastélyának razziájáról készült felvételeket. Szerintük ezt annak a narratívának az alátámasztására használták fel, hogy a zsoldosvezér áruló, aki fényűző életmódot folytat. Ráadásul azt több Telegram-csatolna is megcáfolta, hogy drogot találtak volna a Prigozsin-villában.

A közösségi oldalakon abban is nagyjából egyetértés van, hogy a Wagner vezetőjének otthona megfelel egy átlagos gazdag orosz személy otthonának, és egyáltalán nem tűnik annyira pazarlónak, mint a legtöbb orosz milliárdos ingatlanjai.

Razziát tartottak Prigozsin szentpétervári otthonában: parókákat és fegyvereket találtak a palotában

Egyelőre nem lehet tudni, hogy hol tartózkodik a Wagner csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin. A fehérorosz elnök szerint a zsoldosvezér visszatért Oroszországba, de ezt az információt semmivel nem lehet alátámasztani. Az orosz hatóságok jelezték, hogy házkutatást tartottak Prigozsin szentpétervári palotájában. Putyin séfjét nem találták meg, de fegyverekre, aranyrudakra és parókákra bukkantak a rezidencián.

 

 

Prigozsin Wagner-csoport Fehéroroszország Aljakszandr Lukasenka
Kapcsolódó cikkek