Az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete (UNRWA) bejelentette, hogy a Gázai övezetben a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek száma elérte az 1,7 milliót. A szervezet iskolaépületeiben mintegy 900 ezer menekültnek ad hajlékot, de ennél sokkal többen, több százezren maradtak fedél nélkül. Üzemanyag híján nem működnek a víztisztítóberendezések sem, így szennyezett az ivóvíz, ami betegségek kialakulásához vezet, sőt félő, hogy kolerajárvány tör ki – közölték.

A palesztin Vörös félhold segélyszervezet közölte, hogy az es-Sifá kórházból elszállított 28 koraszülöttet a Gázai övezet déli részén, Rafahban lévő Emiratus kórházból mentőautókkal egyiptomi intézményekbe vittek át, de három, jobb egészségi állapotban lévő kisbaba a rafahi kórházban maradhatott.
A Hamász felügyelte gázai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Vöröskereszttel a sebesültek evakuálásáról a gázai Indonéz Kórházból, amelyet körülvettek az izraeli katonák.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Katar elítélte az izraeli hadsereg akcióit az övezet északi részén, Bét Lahijában fekvő kórháznál. A WHO vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta: „megdöbbentette” a kórház körülvétele.
Az egészségügyi minisztérium szerint mintegy hétszáz ember, köztük 259 sebesült, illetve beteg van még az es-Sifá kórház épületeiben, a minisztérium szerint tragikus helyzetben, víz, villany és élelem nélkül.
Az izraeli hadsereg egyik hírszerző egységének tagjai a Gázai övezetben kialakítottak egy bázist, amelyen eddig mintegy háromszáz iszlamista terroristát hallgattak ki, és utána közülük sokakat Izraelbe szállítottak további kihallgatásra.
A kihallgatottak beszéltek a Hamász alagútjairól, raktárairól, módszereiről, például arról, hogy fegyvereseik hogyan vegyülnek el a civil lakosság között. Egyikük azt mondta, hogy az es-Sifá kórházban körülbelül száz Hamász-fegyverest látott orvosi ruhába öltözve
– tette hozzá a szóvivő.
A Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom a háború kezdete óta a legjelentősebb rakétatámadás-sorozatát hajtotta végre hétfőn Izrael ellen. A katonai szóvivő közlése szerint Izrael válaszul támadta a Hezbollah főhadiszállását és egyéb infrastruktúráját, valamint Metula város térségében egy terrorista osztagot.