BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghalt Ryan O’Neal, a Love Story sztárja

Az amerikai színész 82 éves volt.

Elhunyt 82 éves korában Ryan O’Neal amerikai színész, a hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja, akit Oscar-díjra jelöltek a Love Story című filmben nyújtott alakításáért.

A filmsztár halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be az Instagram közösségi portálon. Mint írta, apja – akit hollywoodi legendának nevezett – békésen hunyt el pénteken szerettei körében.

Ryan O’Neal televíziós és filmes pályafutása a hatvanas években kezdődött. Az amerikai közönség a Peyton Place című tévésorozatban szerette meg, amelynek 501 epizódjában játszott. A nemzetközi hírnevet azonban az Arthur Hiller rendezésében 1970-ben forgatott Love Story című romantikus drámában nyújtott játéka hozta meg számára. A filmben, amelyben Olivert alakította, Ali MacGraw volt a partnere.

További nagy sikerei között szerepelt a Mi van, doki? című vígjáték, amelyben Barbra Streisanddal játszott, és a Papírhold című produkció, amelyben akkor kilencéves lánya Tatum O’Neal is szerepelt, és játékáért Oscar-díjat is kapott.

A hetvenes években Stanley Kubrick Barry Lyndon című filmjében, valamint A híd túl messze van és a Gengszterek sofőrje című filmekben is emlékezetes alakítást nyújtott. A hollywoodi színészcéh (SAG-AFTRA) közleményében szomorúságát fejezte ki a nagyra becsült színész halála miatt, aki 1959 óta volt a színész-érdekképviselet tagja.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.