Bíróság elé állt Oroszországban a kémkedéssel vádolt amerikai újságíró – húsz évet kaphat
Zárt ajtók mögött kezdődik szerdán Evan Gershkovich amerikai újságíró elleni per, a The Wall Street Journal újságíróját kémkedéssel vádolták meg – számolt be a The Moscow Times. A 32 éves férfi a hidegháború óta az első nyugati újságíró, akit kémkedés vádjával tartóztattak le Oroszországban. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat ügynökei Jekatyerinburgban tartóztatták le 2023 márciusában, amikor a Wagner csoport toborzási módszereiről, valamint az orosz állampolgárok ukrajnai háborúról alkotott véleményéről írt.

Az újságíró korábban az AFP francia hírügynökség és a The Moscow Times angol és orosz nyelvű napilap tudósítója volt, valamint az amerikai The New York Times napilapnál is dolgozott.
A kémvádat Gershkovich, a lap és az amerikai kormány is tagadta, álláspontjuk szerint az újságíró munkáját végezni ment Jektyerinburgba.
Washington szerint sohasem dolgozott a kormánynak. Az amerikai adminisztráció jogtalanul fogvatartottként vette nyilvántartásba a riportert, ezzel mozgásba hozva olyan kötelező intézkedéseket, amelyeket a szabadon bocsátása érdekében meg kell hozni.
Az újságíró szerdán a jekatyerinburgi szverdlovszki kerületi bíróságon jelent meg a vádlottak üvegketrecében, mosolyogva üdvözölte az újságírókat a tárgyalóteremben tartózkodó tudósítók szerint.
Tárgyalása 15 hónappal a letartóztatása után kezdődik el, ezt az időt a moszkvai Lefortovo börtönben töltötte, amely az elszigetelt körülményeiről hírhedt. Ha elítélik az amerikai újságírót, akkor húsz év börtönbüntetést kaphat.


