BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötvenmilliárdra nőhet a kórházak adóssága

Ismét halmozódik a kórházakban a kifizetetlen számlák mennyisége, míg tavaly havonta átlagosan 4,2 milliárd forinttal nőtt a tartozás összege, addig az idén júliusig már 5,2 milliárd a havi növekmény.

Nullszaldóval kezdték az évet a kórházak, az esztendő végére mégis elérheti a kifizetetlen számlák összege az 50 milliárd forintot a fekvőbeteg-ellátóknál

– mondta a Világgazdaságnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára.

Tavaly 67,7 milliárd forintos kintlevőséggel zárták az évet a kórházak és a háttérintézmények, az idén július végén az egészségügyi intézmények lejárt adóssága 37 milliárd forint volt.

Míg 2019-ben havonta átlagosan 4,2 milliárd­dal nőtt a kifizetetlen számlák összege, addig 2020-ban már 5,2 milliárd a havi növekmény. Rásky László szerint a koronavírus-járvány miatt az év első felében, illetve a nyáron hiába működtek fél, illetve negyedgőzzel az intézmények, a rossz finanszírozási struktúra és a veszélyhelyzet alatti finanszírozási változások miatt tovább emelkedett az adósság. Az OSZ főtitkára úgy véli, először a standard bázisfinanszírozás okozott jelentős bevétel-visszaesést, majd pedig az átlagfinanszírozás okozta a kifizetetlen számlák halmozódását.

Az intézményekben a kiadások egyre nagyobb hányadát teszik ki a bérek, illetve bér jellegű költségek, de a rezsit is fizetniük kell. Ráadásul a járványügyi helyzet miatt növekedett bizonyos eszközök költsége, miközben a csökkenő ellátási esetszám miatt jó néhány eszköz beszerzése drasztikusan visszaesett – sorolta Rásky László. Ahogy azt a Magyar Nemzeti Bank tavaly publikált versenyképességi programja is megfogalmazta, az egészségügyi rendszer állami finanszírozása jelenleg nem az ellátások valós költségein alapul, ami hozzájárul az intézmények folyamatos eladósodásához. Ezért lenne fontos a finanszírozást hozzáigazítani a gyógyítás tényleges költségeihez – emelte ki a főtitkár.

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Az OSZ kórházi beszállítóit a kö­vetkező időszakban két nagy bi­zonytalansági tényező foglalkoz­tatja:

egyrészt, hogy milyen mér­­­tékben zárnak majd be az egész­ségügyi in­tézmények, másrészt, hogy az emberek mennyire halogatják a házi-, illetve szakorvosok felkeresését a problémáikkal.

A szakember szerint nyilvánvaló, hogy az elektív (előre tervezhető) műtétek számának csökkenése közvetlen hatással van az eszközrendelésekre. A járvány azonban teljesen leköti az egészségügyi döntéshozók kapacitásait, ezért félő, hogy az idén sem nem lesz idő az adóssághelyzet kezelésére. A megrendelésekkel kapcsolatban Rásky László elmondta:

a kormány mára elég pontos képet alkothatott arról, hogy mely védőeszközöket tudja hazai forrásból beszerezni.

Bár látni e téren előremutató lépéseket, továbbra is igaz, hogy a minőségi és megfelelő számú eszköz biztosításához szükségesek az ellenőrzött és jó minőségű importszállítások. A magyarországi gyártók továbbra is azt szeretnék, ha növelni tudnák a hazai ellátásban a részarányukat, amely pillanatnyilag 18 százalék. Az OSZ főtitkára szerint nem kivételezést kérnek, hanem egyenlő esélyeket és lehetőségeket. Fontos kérdés például, hogy mi lesz a központosított beszerzések arányának növelésére vonatkozó kormányzati szándék: ha a verseny erősítésére és a minél szélesebb beszállítói körre irányul, abból a hazai ipar is profitálhat. Ha viszont a szándék és az intézkedések a monopolizáció irányába mutatnak, az Rásky László szerint nemcsak a cégeknek, de a betegeknek is hátrányos lesz.

Ötből három ágy foglalt

Mint ismert, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arra utasította a kórházakat, hogy a Covid–19-cel fertőzött betegek ellátására a korábbi 10 helyett az ágyak 20 százalékát tartsák készenlétben, ezzel egyidejűleg a betegek hazaküldését is megtiltotta. Az ágyak kiürítése nem okoz gondot a kórházaknak, ugyanis a férőhelyeik 60-65 százaléka foglalt. | vg

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.