BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összezárva az orosz kortárssal

Vasárnap startolt a Budapest Art Week, az ország egyetlen majdnem egy héten át tartó képzőművészeti eseménysorozata.

Vasárnap startolt a Budapest Art Week, az ország egyetlen majdnem egy héten át tartó képzőművészeti eseménysorozata, amely hetven helyszínen várja az érdeklődőket. Az idei központi kiállítás a budai várbeli Mikve Galériában látható Nyomotokban – Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben címmel. A tárlat április 23-ig látogatható, és a két ország legfrissebb kortárs képzőművészeti helyzetére reflektál. A teljesség igénye nélkül mutat be néhányat a meghatározó művészek, a fiatalabb generáció és az önszerveződő művészeti terek közül.

A kiállító művészek között a kapcsolat változó mélységű. Esetenként szoros a viszony, hiszen többen együtt dolgoztak, egymást tanították, más esetekben viszont nem is ismerik egymást. A közös bennük azonban, hogy sajátos eszközökkel szólnak aktuális társadalmi, kulturális ügyekről, ugyanakkor a munkáik nem politikai kommentárok vagy az aktivizmus eszközei, hanem megmaradnak az univerzális művészeti hangnál, amely folytatja a tradíciót, de nyelvezetében megkérdőjelezhetetlenül kortárs. A tárlat magyar kurátora Vékony Délia, orosz részről pedig a híres Garage Kortárs Művészeti Múzeum munkatársa, Ilmira Bolotyan.

Akcióban az AES+F orosz művészcsoport

Kedden meghívott orosz művészek közreműködésével kerekasztal-beszélgetést tartanak a szervezők, amelyen az orosz és a magyar kortárs művészeti szcéna közötti párhuzamokat járják körül. Mindkét művészeti közegre igaz, hogy az állami támogatás egyre kisebb szerepe miatt a művészvilág alulról szerveződik, és lesz a kultúripar aktív tényezője. Oroszországban a 1990-es évek végétől olyan művészek inspirálták az ottani közeget, mint Andrej Monastyrsky vagy Anatoly Osmolovsky. Magyarországon Szűcs Attila és Szabó Dezső képviseli azt a szemléletmódot, amely kihat a következő generációra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.