BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton elárulta, kik a Demján Sándor 1+1 Program legnagyobb haszonélvezői

A Demján Sándor 1+1 Program forrásainak kétharmada, mintegy 70 milliárd forint, a leghátrányosabb helyzetű régiók vállalkozásaihoz került. A program eddig több mint 1300 cég fejlesztéseit segítette, és hamarosan elindul a második üteme is, amelyben a támogatásokat előfinanszírozással folyósítják majd. Nagy Márton azt is bejelentette, hogy vállalati adócsökkentést terveznek.

A Demján Sándor 1+1 Programban kiosztott támogatások kétharmada – csaknem 70 milliárd forint – a leghátrányosabb helyzetű régiókban működő cégekhez került, így a program egyszerre ösztönzi a beruházásokat és a vidékfejlesztést is – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Miskolcon, a vezeték- és kábelgyártással foglalkozó Fux Zrt. új üzemcsarnokának ünnepélyes átadásán.

NAGY Márton demján sándor
Nagy Márton azt is bejelentette, hogy vállalati adócsökkentést terveznek / Fotó: Vasvári Tamás

Nagy Márton elmondása szerint a programban 1386 vállalkozás részesül támogatásban összesen 108 milliárd forint értékben. 

Rámutatott, hogy a kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy a magyar vállalkozások bátran fejlesszenek, technológiát váltsanak, és magasabb hozzáadott értékű termelésre álljanak át.

A miniszter ismertette, hogy a kis- és középvállalkozásokat  érintő programban

a legtöbb sikeres pályázat az Észak-Alföldről érkezett, a területen csaknem 300 pályázat valósult meg 23 milliárd forint értékben. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei vállalkozások között pedig már 111 nyertes projektet hirdetett ki a kormány mintegy 10 milliárd forint összegben.

Nagy Márton közölte, a kkv-kat érintő projekt támogatási keretében még maradt 20 milliárd forint, így a kormány hamarosan kiírja annak folytatását. Megjegyezte, a program második üteme decemberben fog elindulni, és a támogatási összegeket nem utó-, hanem előfinanszírozással fogják kiutalni.

A miniszter kiemelte, a FUX Zrt. esetében egy versenyképes kkv-ról van szó, hiszen a vállalat a termékeinek több mint 60 százalékát exportra gyártja. Szerinte azok a kkv-k igazán versenyképesek, amelyek megmérettetik magukat az exportpiacon, és ott is tudnak maradni.

Hangsúlyozta, a kormány számára a kkv-k a legfontosabbak, ezeket a magyar gazdaság hajtóerejének tekintik. A kormányzat jelenleg egy 4+1-es intézkedéssel segíti ezeket a vállalkozásokat, hogy egyre versenyképesebbek legyenek.

Emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök nemrég jelentette be, hogy a kormány egységesen 3 százalékra csökkenti a Széchenyi-kártya kamatát. Erre a kamattámogatásra évente több mint 300 milliárd forintot különítenek el a költségvetésben.

Nagy Márton beszélt arról, hogy 

az országvezetés minden évben hoz vállalati adócsökkentési csomagot, és jelenleg is egyeztetnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával egy átfogó adócsökkentési projektről. 

Hozzátette, a kkv-k körében a kereskedelmi és fogyasztóvédelmi intézkedések mellett a mesterséges intelligencia használatának megismertetése és integrálása és az energiafüggetlenség növelése is fontos.

A miniszer ismertette, hogy a miskolci FUX Zrt. új gyártócsarnokának megépítéséhez a kormány 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a Demján Sándor 1+1 Programban.

Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő elmondta, hogy a FUX Zrt. 1991-es megalapítása óta folyamatosan gyarapszik. A tavaly még 188, de idén már 222 munkavállalót foglalkoztató vállalat elkötelezett a kutatás és a fejlesztés területein, és szorosan együttműködik a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Karával is egy duális képzés keretében.

Barkóczi István, a FUX Zrt. igazgatóságának elnöke arról tájékoztatott, hogy a vállalat új gyártócsarnokának létrehozását érintő, mintegy kétmilliárd forintos beruházás mellett a vállalat további csaknem 1 milliárd forint értékben tervez gyártógépeket beszerezni. Mint mondta, munkatársaival igyekeznek olyan cégként dolgozni, amelyre nemcsak a város, hanem az egész térség is büszke lehet.

A nyilvános cégadatok szerint a FUX Zrt. a tavalyi évben 28,898 milliárd, 2023-ban 29,876 milliárd forintos árbevételre tett szert. A vállalat adózott eredménye tavaly 1,792 milliárd, két évvel ezelőtt pedig 1,252 milliárd forint volt.

Még több pénzhez juthatnak a kkv-k a kormányzati program változásának köszönhetően

A magyarországi kis- és középvállalkozások növekedését segítő tőkeprogramban elérhető összeg a duplájára nő. A Demján Sándor Tőkeprogram keretében már 22 milliárd forint sorsáról döntöttek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.