Hongkong volt az első állomása annak a sorozatnak, ahol a Sotheby’s bemutatta a 2022 januárjában New Yorkban aukcióra kerülő Sandro Botticelli-festményt. Az 1500-as években festett portré, amelynek címe Man of Sorrows (A bánatok embere), 40 millió dolláros előzetes becsértéket kapott. 2021 januárjában New Yorkban, sokak meglepetésére,  a Régi mesterek aukción Botticelli egy másik képe, a Fiatal férfi portréja 92 millió dolláros rekordáron kelt el, és úgy tűnik, azóta sem lankadt az érdeklődés – elsősorban az ázsiai vevők körében – a régóta tetszhalott állapotban lévő Old Master kategória irányában. Ázsiában folyamatosan nő a gyűjtők étvágya a nyugati művészet blue chip tételei iránt. 

A nagy házak a jövőben várhatóan aukciókat szentelnek majd az Old Master-műveknek, például Hongkongban, 

ahol a Hong Kong Museum of Art 2020-ban rendezte meg a Botticelli és kora – Mesterművek az Uffiziből című kiállítást. 

A nagy házak a jövőben várhatóan aukciókat szentelnek majd az Old Master-műveknek, például Hongkongban, 

A The Man of Sorrows egy feltámadt Krisztust ábrázoló mű a 15. század végéről, a művész kései korszakából. 

Fotó: Sotheby’s 

Minden bizonnyal ez a kép lesz az aukciósház minden év elején New Yorkban megrendezett, egyhetes eseménysorozatának sztártétele. Az aukciósház pénzügyi garanciát vállalt a képre, és januárig körbeutaztatja azokban a városokban, ahol a lehetséges vevők személyesen is megtekinthetik. Így Hongkong után elviszik Londonba, Los Angelesbe, Dubajba, ezután érkezik majd meg a New York-i árverésre.

Christopher Apostle, a Sotheby’s Old Master-festményekért felelős New York-i vezetője az Artnet művészeti hírportálnak nyilatkozva izgalmas új kihívásnak nevezte a The Man of Sorrows árverezését. Elmondta azt is, hogy azért Hongkongban mutatták be először a festményt, mert januárban a 92 milliós Botticellire is onnan érkezett a legtöbb telefonos licit. 

A nyertes inkognitóját ugyan nem fedheti fel, de a lemaradt licitálóról tudni lehet, hogy ázsiai volt. 

A nyugati modern és kortárs művek értékesítése egyébként is egyre sikeresebb Ázsiában, és nemcsak Kínából és Tajvanról érkeznek gyűjtők, hanem Japánból és más területekről is. Ráadásul egyre többen gyűjtenek a harmincas korosztályból, ismerik a nyugati művészetet, érdekli őket a művészettörténet, múzeumokba járnak, és Rómába vagy Amszterdamba utaznak, hogy eredeti helyükön tanulmányozzák a műveket.

Az év hátralévő részében más házaknál is több blue chip kategóriájú nyugati műtárgyat kínálnak eladásra Ázsiában. 

A Christie’s bejelentette, hogy egy monumentális Gerhard Richter-művet, az Abstraktes Bild 747-1 című festményt árverezi el Hongkongban december 1-jén. A 2021. őszi aukciós szezonban, november közepén Pekingben visznek kalapács alá egy 1913-as Claude Monet-festményt (Bassin aux nymphéas, les rosiers), valamint Paul Cézanne-, Camille Pissarro- és Pablo Picasso-műveket.