Az Apple sarkában az Amazon
Kedden napközben átlépte az ezermilliárd dolláros piaci értéket az Amazon, ám zárásra visszacsúszott az álomhatár alá. Az árfolyam 1,33 százalékos erősödéssel 2039 dollárra emelkedett, ami 994 milliárdos piaci értéket jelent. A kurzus tehát egyelőre nem tudott megragadni az ezermilliárdos szint felett, s bár a szerdai kereskedést is gyengüléssel indította, szakértőknek nincs kétségük afelől, hogy az Amazon piaci értéke továbbra is tartósan növekszik. A Thomson Reuters 48 elemző előrejelzéséből számított átlagos célára az Amazon esetében 2133 dollár, azaz 4,62 százalékkal magasabb a keddi záróárnál. Az elemzők közül 16-an erős vételre, 29-en vételre, míg hárman tartásra ajánlják a részvényt.
Közben már azon folyik a tippverseny, hogy hol és mikor metszi egymást az Amazon és az Apple felfelé ívelő görbéje. Kettejük közt 109 milliárd dolláros rés van, ennek betapasztása nem megy egyik napról a másikra. Igaz, egy méretes botrány „segíthet” ezen. A Facebook például a gyászos kilátásokat felvázoló második negyedéves gyorsjelentésének publikálása után 151 milliárd dollárral értékelődött le. Csakhogy az Apple–Amazon-páros szerencsésen kerüli a botrányokat. Mindkét vállalatóriás kimagaslik a maga kategóriájában, s amíg az Apple az okostelefonok fizikai piacán tarol, az Amazon félig-meddig a virtuális világban dolgozik, fő bevételi forrásait szolgáltatások képezik. Az Apple-lel szemben az Amazont a sokszínűség jellemzi, az e-kereskedelemnek nincs olyan szeglete, ahol ne lenne jelen a vállalat, amely online könyváruházként indult, de ma már felhőszolgáltatásokból szerzi profitja zömét. E területen az IBM, a Microsoft és az Amazon a legerősebb, mindhárom 5 milliárd dollár feletti negyedéves bevételt produkál, stabilan tartva a két számjegyű bővülési tempót.
Az Apple-nek 38, az Amazonnak 21 év kellett ahhoz, hogy a csúcsra jusson, de most már inkább az a kérdés, hogy az ezermilliárd dolláros bevételi csúcsot melyikük éri el előbb, esetleg nevető harmadikként megelőzi-e őket a Walmart. Most az Apple-nek áll a zászló a Reuters elemzése szerint. Az iPhone gyártójának odahaza, a világ legjobban fizető okostelefon-piacán már 39 százalékos a részesedése, s az éves 30 százalékos átlagos bevételnövekedéssel számolva öt és fél év múlva érheti el az ezermilliárdos forgalmat. Ugyanilyen tempót az Amazon is fel tud villantani, ám neki hat év kellene a csúcsra éréshez. A mindössze 284 milliárd dollárt érő Walmart esélyei – az éves
5 százalékos bevételbővülési tempót tekintve – lényegesen rosszabbak, noha a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncaként 510 milliárd dollárról száll be a versenybe, miközben az Apple 255, az Amazon 208 milliárd dollárról startol. Jeff Bezos alapító-vezérigazgató forrásait inkább az üzlet fejlesztésére, innovatív területek meghódítására fordítja. Az amerikai e-kereskedelemben az Amazon részesedése elérte az 50 százalékot, viszont a teljes kiskereskedelmi piacon csak 5 százaléknál jár, igaz, már a fizikai boltok versenyében is rajtvonalhoz állt, amikor 2016-ban 13,7 milliárd dollárért megvette és felvirágoztatta a Whole Foods láncot. Az Amazon alapítója a Bloomberg milliárdoslistájának az élére állt, vagyona 168 milliárd dollár a mostani csúcsdöntéssel, és magasból tekinthet le Bill Gatesre, aki 97,8 milliárddal „kullog” a nyomában.


