BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aknamentesítéssel bízták meg a Bundesbankot

A Bundesbank tárgyal a berlini kormánnyal annak a német bírósági döntésnek a következményeiről, amely az alkotmányos válság szélére sodorta az Európai Uniót. Ezt nem a tárgyaló felek közölték, hanem a vihar közepébe keveredett Európai Központi Bank igazgatósági tagja, Fabio Panetta a bécsi Der Standardnak adott interjújában. A karlsruhei ítélet az EKB monetáris politikájának fő pillérét adó kötvényvásárlási programot kérdőjelezte meg, belevonva a politikát is a konfliktusba. A német kormányt kötelezte ugyanis arra, hogy a nyár közepére szerezzen bizonyítékokat az EKB-tól: indokoltan és a problémák súlyával arányosan avatkozott a gazdasági folyamatokba az elmúlt években óriási államkötvény-vásárlásaival. Ellenkező esetben a Bundesbank nem vehet tovább részt a programban.

Az interjúban Panetta megismételte, hogy az EKB az Európai Bíróság joghatósága alá tartozik, amely már döntött az ügyben, és a karlsruhei alkotmánybíróság különben is a német kormányhoz és parlamenthez címezte a döntését. Az EKB-val viszont a Bundesbank tartja a kapcsolatot. A bankár ezzel azt jelezte, hogy az EKB – amely a német ítélet után is megerősítette, hogy mindent megtesz az eurózóna gazdaságának megsegítésére – amennyire lehet, távol tartja magát az ügytől. Ausztriában és Németországban egyébként már évek óta sok bírálat éri az EKB-t, mert negatív kamatai nem kedveznek a megtakarítóknak. A karlsruhei döntés új politikai frontokat nyitott. Friedrich Merz kereszténydemokrata politikus, akit Angela Merkel kancellár lehetséges utódának tekintenek, védelmébe vette az ítéletet, ami azt jelzi, hogy az eurózóna legnagyobb gazdaságának politikája a szkepticizmus irányába tolódik tovább. Korábban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nem zárta ki, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít Németország ellen az Európai Bíróság hatáskörét érintő ügyben. Ennek csökkent a valószínűsége, miután a kancellár szerdán a Bundestagban azt mondta: tiszteletben tartja az ítéletet, „de most az a dolgunk, hogy felelősen és bölcsen cselekedjünk, mivel az eurónak fenn kell maradnia, és fenn is fog, úgy, hogy a Bundesbank részt vehessen az EKB tevékenységeiben”. A kancellár jelezte, ha ez kell, nem tabu hozzányúlni az EU szerződéseihez sem, hisz az uniónak szorosabb integrációra van szüksége.

A szócsata folytatódik: Peter M. Huber, a karlsruhei ítéletet meg­fo-

gal­mazó bíró azt mondta a Süd­deutsche Zeitungnak, hogy az EKB-nak nem kellene úgy viselkednie, mintha a világ ura lenne. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva pedig óvta Brüsszelt attól, hogy egy kötelezettségszegési eljárással nehezen megoldható alkotmányos konfliktusba kényszerítse Németországot. „Hosszú távon ez gyengítené vagy veszélybe sodorná az Európai Uniót” – mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.