BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drámai visszaesést hozott az év eleje az okostelefonok piacán

Padlóra küldte a koronavírus-járvány az okostelefonok piacát, az első negyedévben éves összevetésben 11,7 százalékkal zuhant a készülékek értékesítése.

Ahogyan arra számítani lehetett, a koronavírus-járvány miatti korlátozások, a gazdasági nehézségek és az ellátási láncban keletkezett zavarok miatt nagyon erős visszaesés volt az első negyedévben az okosmobilok értékesítésében. Az IDC előzetes adatai szerint a gyártók 275,8 millió készüléket szállítottak le a január–márciusi időszakban, ez 11,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az első negyedév hagyományosan csökkenést szokott hozni az előző év utolsó három hónapjához képest, amikor a karácsony miatt ugrásszerűen megnő a kereslet, azonban korábban még soha nem fordult elő éves összevetésben ilyen mértékű zuhanás.

A fontosabb piacok közül Kínában 20,3 százalékos visszaesést mértek, és mivel a távol-keleti ország adja a teljes piac mintegy negyedét, óriási hatása volt a globális eredményekre is. Azonban nem csak felvevőpiacként kulcsfontosságú Kína, az ellátási láncnak is meghatározó eleme, és a járvány miatt bevezetett korlátozások ezen a területen is éreztették a hatásukat. Az IDC adatai szerint egyébként más földrajzi régiókban is hatalmas zuhanás volt, az Egyesült Államokban például 16,1, Nyugat-Európában pedig 18,3 százalékkal esett vissza a gyártók által értékesített okostelefonok száma az egy évvel korábbival összevetve az első három hónapban. Érdekesség, hogy a teljes globális piac mintegy 12 százalékát adó Indiában az első negyedévben még nőni is tudott a forgalom, igaz, csak 1,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

„Bár az első negyedév végére az ellátási lánc Kínában kezdett helyreállni, a világ számottevő gazdaságai ekkorra teljesen bezárultak a járvány miatt, és ez azzal járt, hogy a fogyasztói igények is visszaestek. Az emberek ilyen helyzetben óvatosak a kiadásokkal, és ez természetesen az okosmobilok iránti keresletben is megmutatkozott. A gazdasági bizonytalanság és a korlátozások miatt a gyártók arra kényszerülnek, hogy átírják idei kilátásaikat” – mutatott rá Nabila Popal, az IDC Worldwide Mobile Device Trackers kutatási igazgatója.

A gyártók rangsorát az első negyedévben a Samsung vezette, azonban a dél-koreai társaság értékesítése 18,9 százalékkal esett vissza 2019 hasonló időszakához képest. A vállalat februárban mutatta be és dobta piacra a Galaxy S20 termékcsaládot, ennek magasabb ára segített a profit növelésében. Az IDC várakozásai szerint az év második felében érkező két további csúcskategóriás készülékük, a Note 20 és a Fold 2 nehéz helyzetben lesz a várhatóan még mindig visszafogott fogyasztói érdeklődés miatt. Az elmúlt másfél-két évben látványos fejlődést felmutató Huawei szintén jókora zuhanást élt át, a társaság 17,1 százalékkal kevesebb okosmobilt értékesített a január–márciusi időszakban, mint egy évvel korábban. Az Apple lényegében tartotta az előző évi szintet, és az öt legnagyobb gyártó közül ketten még növelni is tudták a forgalmukat. A Xiaomi 6,1, míg a Vivo 7 százalékos bővülést tudott felmutatni, igaz, mindkét cég annak köszönhette ezeket a kedvező eredményeket, hogy a világátlaghoz képest jól teljesítő indiai piacon nagyon erősek voltak.

Csaknem

19

százalékos mínusz

a Samsungnál

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.