BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Főnyeremény az Apple-nél: 13+1 milliárd euró

Pető Sándor | Mégsem kell 13 milliárd euró elmaradt adóbevételt és egymilliárd euró kamatot fizetnie az ír költségvetésbe az Apple-nek – így határozott az Európai Unió Törvényszéke. Az ítélet óriási csapás Margrethe Vestager uniós versenybiztosnak az európai adóparadicsomok ellen vívott küzdelmében. Egyes országok ugyanis kirívóan kedvező körülményeket teremtenek a multik számára, lehetőséget biztosítva, hogy kevés adót fizessenek. Vestager már korábban is veszített, például a Starbucks ellen, de az Apple-től követelt összeg messze a legmagasabb az eddigi ügyeiben. A döntés gyengítheti az EU pozícióját az IKEA és a Nike hollandiai és a Huhtamaki luxemburgi kifogásolt kedvezményeinek ügyeiben. A bizottság négy éve azért kötelezte a hatalmas összeg megfizetésére az Apple-t, mert az írek két döntéssel 1 százalék alá csökkentették az effektív társasági adó rátáját az amerikai óriás helyi leányvállalata számára, sőt 2014-ben 0,005 százalékra.

A multik számára kedvező adórendszerben gazdasági előnyöket látó ír kormány az Apple oldalán fellebbezett az eredeti döntés ellen, és üdvözölte a törvényszék tegnapi elutasító határozatát. A bíróság indoklása szerint Brüsszel nem bizonyította megfelelőképpen, hogy az Apple az EU-szerződés 107. cikkében tiltott piactorzító előnyhöz jutott. A döntés után Vestager közleményt adott ki, amelyből nem derült ki, hogy fellebbez-e az Európai Bírósághoz, de azt megígérte, hogy ezzel nincs vége a háborúnak. „A bizottság az EU állami segélyre vonatkozó szabályai szerint továbbra is vizsgálja az agresszív adótervezési intézkedéseket, hogy megállapítsa, nem vezetnek-e tiltott állami támogatáshoz” – írta.

Az adóparadicsomok elleni harc része egy szélesebb európai törekvésnek, hogy a technológiai óriáscégeket több adó megfizetésére bírják, ami elnyúló vitába – sőt a tarifaháború szélére – sodorta az EU-t az Egyesült Államokkal. Ezt a brüsszeli igényt csak erősíti, hogy a válság elleni harc óriási összegeket emészt fel. A Financial Times a napokban szellőztette meg, hogy az EU új eszköz bevetését fontolgatja az adóparadicsomok ellen: a szerződés 116. cikkelyét, amely lehetővé tenné, hogy kikerüljék a tagállamok vétóját. A célkeresztben van az a Hollandia is, amely a pénteki EU-csúcs egyik főszereplője lehet a tervezett krízistámogatásokat ellenző takarékos négyek vezéreként. „Az EU-bizottság és az EU-parlament régóta szeretné az adóparadicsomok felszámolását, és nem tartom valószínűnek, hogy ezt a tervet esetlegesen feladnák azért cserébe, hogy Hollandia támogassa a bizottság költségvetési tervét” – mondta a Világgazdaságnak Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel-kutatóintézet elemzője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.